A hűvös éghajlaton élő és kevés napsütéssel találkozó emberek jóval hajlamosabbak a fokozott alkoholfogyasztásra - derült ki egy nagyszabású új amerikai tanulmányból
A brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnése (Brexit) után az uniós tagországokból érkező munkavállalók nem állhatnak majd
Tarolt az észak-amerikai mozikban a Harry Potter-varázsvilág újabb epizódja, a Legendás állatok - Grindelwald bűntettei, mely a nyitó hétvégén 62 millió dolláros
Jelentősen nőtt a kaliforniai tűzvész eltűntjeinek száma, a hatóságok legfrissebb, vasárnapi összesítése szerint már 1300 olyan ember van, akiknek sorsáról
Egy bírósági döntés értelmében jövőre újabb két német városból tiltják ki részben a régebbi dízelautókat, hogy ezzel is csökkentsék a légszennyezettség
A szíriai hadsereg elfoglalta szombaton az Iszlám Állam utolsó állását az ország déli részében - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH)
Kimarad az új kubai alkotmányból a „kommunista állam” meghatározás, viszont belekerül a magántulajdonhoz való jog – egyebek közt ezzel az eredménnyel zárult
Ismét egymásnak estek a képviselők Srí Lankán pénteken, miután a parlament újfent megvonta bizalmát az államfő által október végén sebtében kinevezett Mahinde
Két éve körözget a Jupiter körül a NASA egyik űrszondája, amely most újabb elképesztő felvételt lőtt a gázóriásról
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat