Az utóbbi évek legnagyobb tömege érkezett a Palesztin Hatóság felügyelte ciszjordániai Betlehembe, Jézus szülőhelyére, hogy meghallgassa Pierbattista Pizzaballa
Karácsonykor szép és fontos együtt lenni a családdal - mondta Ferenc pápa Advent negyedik vasárnapján a római Szent Péter-téren tartott beszédében, A katolikus
Vádemelés nélkül szabadlábra helyezték vasárnap azt a két embert, akit a londoni Gatwick repülőtér forgalmát megbénító drónok ügyében vettek őrizetbe péntek
Szentmise, koncert és kiállítás zárta a budapesti Szent István-bazilikában szombaton a Mátyás király-emlékév programsorozatát, amelyet Hunyadi Mátyás születésének
Az iszlamista terrorizmus új hullámára kell felkészülnie Európának, mivel közeleg az időpont, amikor kiszabadulnak azok a radikálisok, akiket az első terrorhullám
Egy új kutatás szerint különösen életük három periódusában érzik magukat magányosnak az emberek: húszas éveik végén, ötvenes éveik közepén és nyolcvanas
Élesen bírálta Szerbia vezetése, hogy a koszovói parlament pénteken egyhangúlag megszavazta a biztonsági erők hadsereggé alakítását lehetővé tevő törvénycsomagot
Drónok észlelése miatt nem működik a Gatwick repülőtér, London második legnagyobb forgalmú repülőtere
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat