Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) csütörtökön úgy döntött, hogy megszakít minden kapcsolatot azzal az olasz tudóssal, aki a szervezet egy nemzetközi
Nagy felháborodást keltett Belgiumban és az UNESCO is elítélte, hogy régi antiszemita sztereotípiákra hajazó bábukat vonultattak fel egy néhány nappal ezelőtti
Az újabb brüsszeli tárgyalási forduló kudarca után már a brit kormány sem számít arra, hogy az ország EU-tagsága megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről
A csütörtök reggeli muzulmán ima keretében megnyílt a hívek előtt Isztambulban Törökország legnagyobb, 63 ezer ember befogadására képes dzsámija - jelentette
Szavannaterráriummal bővült a debreceni állatkert, ahol az érdeklődők egzotikus gyíkfajokat ismerhetnek meg - közölte a nagyerdei kultúrpark igazgatója csütörtökön
Hivatalában fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét, és megállapodtak
Az aggályos kérdések mielőbbi megoldására szólította fel Viorica Dancila kormányfőt Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerdán Brüsszelben
A világ tíz legszennyezettebb levegőjű városából hét Indiában található - derült ki az AirVisual és a Greenpeace frissen közzétett 2018-as jelenéséből
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat