Rekordbüntetés fenyegeti a British Airwayst (BA), miután tavaly nyáron hozzávetőleg félmillió utasának személyes adatait lophatták el egy hetekig tartó hackertámadásban
Több mint ötezren vesznek részt a srebrenicai békemenetben, amely hétfőn indult a bosznia-hercegovinai Tuzla melletti Nezuk faluból, és szerdán érkezik meg Srebrenicába,
A lakosság több mint fele mindegyik uniós tagállamban saját tulajdonú ingatlanban lakik: a skála a németországi 52%-tól a romániai 96%-ig terjed — ebben legalább
A szombaton ismertetett legújabb felmérés szerint Boris Johnson volt brit külügyminiszter várhatóan elsöprő győzelmet arat a kormányzó brit Konzervatív Párt
A világ legnagyobb algavirágzása zajlik a Nyugat-Afrika és a Mexikói-öböl közti óceánterületen - figyelmeztetnek amerikai kutatók, akik szerint az aggasztó jelenség
Egy londoni bíróság elé állították Nurszultan Nazarbajev volt kazah elnök 28 éves unokáját, s azzal vádolják, hogy kokain hatása alatt öngyilkossággal fenyegetőzött,
Az Oroszországgal való kapcsolatok újraindítását, ezen belül elsősorban az uniós szankciók eltörlését szorgalmazta az Európai Unió új vezetőitől Vlagyimir
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat