Immár tizenkét halálos áldozata van az elektromos cigaretta szívásának az Egyesült Államokban - jelentette be az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési
Szijjártó Péter szerint az ENSZ-nek nem szabad ösztönöznie a migrációt, viszont vezető szerepet kell játszania a konfliktusok megoldásában és az afrikai lakosság
Elhunyt csütörtök reggel 86 éves korában Jacques Chirac egykori francia államfő, aki 1995 és 2007 között volt a Francia Köztársaság elnöke - jelentette a család
Egy Rembrandt amszterdami házának emésztőgödréből előkerült agyagedény is helyett kapott a holland fővárosában lévő Rembrandt Ház új kiállításán, amely
A macskák is kialakítanak gazdáikkal olyan kötődést, amely hasonló a gyerekek és a kutyák által gondozóikkal kialakított kapcsolathoz - derítették ki az Oregoni
Külhoni magyarok elnevezéssel új honlapot indított a kormány, a felület célja, hogy újszerű módon mutassa be a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek
Több százmillió eurós bírság megfizetésére kötelezte a németországi Stuttgart ügyészsége kedden a Daimler járműgyártó társaságot a versenytárs Volkswagen
David Harrisszel, az Amerikai Zsidó Bizottság elnökével találkozott az Egyesült Államokban tett munkalátogatása során Viorica Dăncilă román miniszterelnök
A Világbank képviselőivel találkozott Viorica Dăncilă miniszterelnök New Yorkban, az Amerikai Egyesült Államokban tartott munkalátogatás keretében
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat