Beutazási tilalmat rendeltek el az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkező polgárok számára, kivételt csak a magyar állampolgárok jelentenek,
Billie Eilish Bad Guy című dala volt 2019 legkelendőbb kislemeze: a 18 éves amerikai énekes-dalszerző slágerét 19,5 millióan vették meg, töltötték le vagy streamelték
Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter
Lezárták a Vatikánban a látogatók előtt a Szent Péter teret és a Szent Péter-bazilikát az új koronavírus okozta fertőzés terjedése ellen bevezetett óvintézkedések
Önként 14 napos karanténba vonult az Európai Parlament (EP) elnöke - ezt maga David Sassoli jelentette be az EP honlapján közzétett nyilatkozatában kedden
Egész Olaszországban életbe léptették a vasárnap elsőként az északi Lombardia tartományban és további 15 városban elrendelt intézkedéseket, amelyek minimálisra
Görögországnak is és a migránsoknak is segítségre van szükségük a török határnál jelenleg kialakult helyzetben - hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai
Az Élősködők című, négy Oscar-díjjal jutalmazott dél-koreai film lett minden idők legnagyobb bevételű idegen nyelvű produkciója Nagy-Britanniában - számolt
A koronavírus-járvány miatt elhalasztják idén az április 21-én megtartani tervezett hagyományos auschwitzi Élet menetét - tájékoztatták hétfőn a szervezők
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat