Az olasz múzeumok és régészeti parkok újranyitása, a strandok és hegyi kirándulóhelyek biztonságossá tétele, a templomok és a temetők újbóli megnyitása, valamint a szájmaszk használatának kötelezővé tétele is szerepel a római kormány májustól tervezett "újraindulási" tervezetében, amelynek újabb részleteit az olasz sajtó közölte szombaton.
Törökországban pénteken először haladta meg az új típusú koronavírus-járványban a gyógyultnak minősített betegek napi száma az újonnan regisztrált esetekét, az előbbi adat 3246-ra nőtt, míg az utóbbi 3122 lett - olvasható a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján megosztott bejegyzésben, amelyből az is kiderült, hogy a vírus következtében egy nap alatt elhunytak száma 109-cel 2
Franciaországban az elmúlt 24 órában 389-cel 22 245-re emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma az előző napi 516 után, de a kórházi kihasználtság visszatért a megszokott üzemmódba azáltal, hogy ötezer alá csökkent az intenzív ápolásra szoruló súlyos betegek száma. Ez utóbbi adat már 16. napja csökken - közölte péntek este a francia egészségügyi tárca járványügyi igazgatója.
Négyszázhússzal emelkedett 24 óra alatt Olaszországban a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, amely így 25 969-ra emelkedett - közölte péntek este az olasz polgári védelmi hatóság. Az aktív fertőzöttek száma egy nap alatt 321 fővel csökkent.
Az Egyesült Államokban meghaladta az 50 ezret a járvány halálos áldozatainak száma a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház pénteki adatai szerint.
Világszerte 2 790 986-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 195 920, a gyógyultaké pedig 781 382 a baltimore-i Johns Hopkins egyetem szombat reggeli összesítése szerint.
A római metróban tesztelték az új, szigorú távolságtartási szabályokat, amelyeket a kijárási tilalom május 4-i lazítása nyomán akarnak bevezetni az olasz fővárosban.
Világszerte 2 708 470-en fertőződtek meg a Covid-19 járványban, a halálesetek száma 190 858, a gyógyultaké pedig 738 486 a baltimore-i Johns Hopkins egyetem péntek reggeli összesítése szerint.
Az Európai Unió tagországainak vezetői azzal bízták meg az Európai Bizottságot, hogy május 6-ig terjesszen elő olyan költségvetési javaslatot a 2021-2027 közötti időszakra, amely megfelelő pénzügyi alapot biztosít a koronavírus-válság sújtotta gazdaság fellendítésére - közölte az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat