Közvélemény-kutatást végzett az Inscop Research a hónap elején, melyben arra volt kíváncsi, hogyan értékelik a lakosok Románia gazdasági, egészségügyi, politikai helyzetét, jobb-e ma a helyzet idehaza, mint a rendszerváltáskor. Mint kiderült, eléggé pesszimistán látják sokan a helyzetet: a lakosság nagyobb része szerint a jelenünk sokkal rosszabb, mint a múlt, ettől pedig a jövő sem lesz sokkal fényesebb.
A lakosság 63 százalékának véleménye szerint, mely személyes emlékekre vagy az idősebbek történeteire alapoz, a helyzet rosszabb, mint 30 évvel ezelőtt. Ez egyébként sokkal rosszabb arány, mint amit az Inscop Research hét évvel ezelőtti hasonló kutatásában mért, akkor ugyanis még csak a romániaiak 40 százaléka volt ezen a véleményen, 32,9 százalék pedig meg volt győződve arról, hogy jobb az élet.
A most megkérdezett válaszadók 24,3 százaléka gondolja azt, hogy ma jobb, mint 30 éve, de mellettük akad azért még 9,3 százalék, akik szerint minden pont olyan, mint 1991-ben.
Ami az eljövendő éveket illeti, a megkérdezettek 44,6 százaléka szerint még a jelenleginél is rosszabb lesz a helyzet Romániában, 11,6 százalék szerint a helyzet nem változik, 30,9 százaléknyian azonban bíznak abban, hogy ettől azért jobb lesz Románia általános helyzete.
Bumbuluţ Krisztina