Vidék

Kritikus volt a zsűri a börvelyi borászokkal

2015.02.22 - 17:31

Kevesebb bort neveztek az idei versenyre a börvelyi gazdák, de a rendezvény így is színvonalas volt.

Szombaton zajlott a IV. Börvelyi Borverseny, mellyel a hagyományteremtésen kívül azt szeretnék elérni a szervezők, hogy a helyi gazdákat is ösztönözzék a minél jobb minőségű borok előállítására. A tavalyi nem túl jó minőségű szőlőtermés sajnos érzékeltette hatását a benevezett borok számán: míg tavaly 35 mintát neveztek a gazdák, addig idén, csak 30 bort neveztek be. A zsűri — Komáromi József, Benze Zoltán és Prógli József — bár nem szerette volna letörni a helyi borászok ambícióit, nem bánt kesztyűs kézzel velük a kritikák megfogalmazása során. Míg összességében jónak ítélték a felhozatalt, a zsűri tagjainak egybehangzó véleménye az volt, hogy néhány mintának semmi keresnivalója nem volt a versenyen. A benevezett 30 mintából, 26 kapott érmet. A zsűri ítélete alapján, 10 arany, 10 ezüst és 6 bronzérem talált gazdára, a Nagy Aranyat, illetve oklevelet egy fehér vegyes bormintáért vehette át a börvelyi illetőségű Láng Csaba szőlősgazda. A börvelyi versenyen is inkább a fehérborok domináltak: 23 fehér, 4 rosé és 3 vörösbor mintát neveztek, fajták szerint volt merlot, muskotály, burgundi, rizling, bianka, szürke barát. A zsűritagok nem osztályozták külön a borokat, volt, amelyikben semmi kifogást nem találtak, volt bor, melyet elegánsnak, kerek bornak tituláltak, melynek kellemes íze volt, összhangban volt a cukor az alkohollal. A versenyre börvelyi mellett kálmándi és nagykárolyi bort is neveztek. Az oklevelek kiosztása előtt megérkezett a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Adrian Stef, valamint Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere és Gindele Imre megyei tanácsos is. A társaságot a versenyt követően bográcsgulyással vendégelték meg a szervezők.