Legtöbbször csak azt fogadjuk el kellő bizonysággal, amit a saját szemünkkel látunk. A „hiszem, ha látom” szlogent hangoztatjuk, mégis mindent elhiszünk. A digitális technika világméretű elterjedésével szinte a lélegzetvételnél is fontosabbak az elektronikai eszközeink, amiket még okosabbaknak is mondunk, pedig ember alkotta azokat. Azt gondoljuk, hogy nélkülük nem lehet élni, majd rájövünk: éppenséggel ezekkel takarjuk el a valóságot. Nem a saját szemünknek hiszünk, hanem a közénk és az igazság közé helyezett eszköznek, mert egy szelfi fontosabb a bizonyításhoz, mint az élő szó, a megmásíthatatlan igazság. Krisztus világosan megmondta, hogy fel fog támadni. Ezt mi ugyanolyan hamar elfelejtjük, mint az apostolok, akik szem- és fültanúi voltak annak a temérdek csodának, amit Jézus földi életében véghezvitt. A mi szemünket még a szentsír zárókövénél is nagyobb kő takarja. Miután Jézus feltámadt, az asszonyok látták, mi történt, de nem hittek a szemüknek, pedig a kő (a legnagyobb akadály) el volt hengerítve. Az angyalok utasították őket: „Nézzétek! Itt a hely, ahová tették! De siessetek, mondjátok meg tanítványainak!” Péter és a szeretett tanítvány ki is futottak a sírhoz, a saját szemükkel tapasztalták, mi történt, pedig Jézus nekik is előre megmondta, hogy fel fog támadni. De csak amikor bementek a sírbarlangba — mondja az evangélista magáról is, hogy: „Látta és hitt.” „Tisztítsuk meg érzékeinket, és meglátjuk a feltámadás megközelíthetetlen fényében tündöklő Krisztust,” „az előképek beteljesülését látván/ lelkesülten vigadjunk.” „Keljünk fel kora hajnalban, és hozzunk balzsam helyett magasztaló éneket az Úrnak, és meglátjuk Krisztust, / az igazság napját”.

Húsvétkor a helyes látás miatt kell elgörgetni minden akadályt a szemünk elől. Krisztus világosságának fényében élhetünk tovább, amely a sötétségben ülőknek, a homályban lévőknek is utat mutat. Nekünk pedig biztos előrehaladást a földi életben. Kívánok mindenkinek örömteli, tisztán látó, áldott húsvéti ünneplést. Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt!

Pallai Béla nagypeleskei görögkatolikus parókus