Húsvét vasárnapjának reggelén ünnepi szentmisére gyűltek össze a hívek a szatmárnémeti Szent Miklós görögkatolikus templomban.
Id. Pallai Béla parókus szentbeszédében kihangsúlyozta, hogy Isten szent fia elhozta az üdvösséget, és feltámadásával utat nyitott a menybe az embereknek. Jézus, aki közel három napig nyugodott Arimathiai József sírjában, feltámadt, és „ítélni fog élőkön és holtakon”, így teljesítve be Isten igéjét. Továbbá keresztény hitünk azokra a tanúbizonyságokra alapszik, amelyeket olyanok hagytak ránk, akik találkoztak az Úr Jézussal, látták csodatételeit. Tanulmányozva Isten igéjét megtudhatjuk, hogy nekünk, ma élő embereknek is élő hitünk kell legyen azért, hogy megismerhessük Istent. S a mindennapi istenkeresés, imádság, igeolvasás, templomba járás, böjt mellett tőlünk függ, hogy ezt az emberi elme számára szinte felfoghatatlan ajándékot — a megváltást — elfogadjuk-e. Mint ahogy az is az ember döntése, hogy Istennel akar valaki, vagy nélküle akar boldogulni. Az, aki hittel elfogadja a föltámadás ajándékát, már abban sem kételkedik, hogy Krisztus legyőzte a halált, s ezzel utat nyitott a mennyországba.
A rászorulók megajándékozása
Az ünnepi szentmise zárásaként a hívek húsvéti finomságokkal teli kosarait, majd a hajléktalanoknak szánt ételcsomagokat szentelte meg a parókus. A sokéves hagyománynak megfelelően ezen az ünnepen is — úgy a vasárnap reggeli, mint a délelőtti misén — élelmiszercsomagot osztottak társadalmunk legszámkivetettebb tagjainak, a hajléktalanoknak. Az adományban festett tojás, pászka, egy pár kolbász és két konzerv volt. A gyülekezet tagjai észreveszik a szükséget, és az erejükhöz mérten igyekeznek támogatni a rászorulókat: nemcsak hallgatják az igét, amely a szegények megsegítésére is inti az Istent szeretőket, hanem gyakorlatba is ültetik azt.
Karikás Enikő