Mk 16,6

De az (angyal) így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.

Kedves ünneplő Testvéreim!

Bizonyára többünknek volt már olyan kirándulásos élménye, amikor hegyet kellett másznia. Milyen hosszú, nehéz, soha véget nem érő útnak tűnt a felfelé vezető ösvény. Útjelző tábla útjelző tábla után vezetett a hol egyenes, hol kanyargó ösvényeken, kapaszkodókon. Már-már feladtuk volna a mászást, az előre haladást, de valami vagy valaki mégis tovább biztatott. És felértünk a csúcsra. Micsoda kilátás! Micsoda érzés! Büszkeség, élmény, hogy kiértünk, nem adtuk fel. Majd elindulunk vissza a völgybe. De nem üresen, hanem egy tapasztalattal, egy érzéssel, ami elkísér, lehet, hogy nem csak a hegy lábáig, hanem a hétköznapokban is bennünk él, miközben visszaemlékszünk rá, elmeséljük embereknek.

Egy ilyen hegymászáshoz hasonlítanám a húsvéti történetben szereplő asszonyok útját is. A nagypéntek szomorúsága, a nagyszombat sötét csendje után Isten csodája szólal meg, és ennek az örömnek lesznek tanúi ezek az asszonyok.

A názáreti ember-Jézus a halálból feltámadott. Pedig kivégezték, testét megkínozták és összetörték. És ez az ember-Jézus a halál törvényét, amelynek mindannyian ki vagyunk szolgáltatva, megtörte. Egészen új testben feltámadott. A halál hatalmát legyőzte az élet hatalma! Ez a húsvéti üzenet központja, magja! Ez az a csoda, ez az a csodálatos kilátás a hegy csúcsáról, ami meghatározza kirándulásunkat, meghatározza keresztyén életünket. Ez az az üzenet, ami a keresztyén hit magja. Így tehát a mi hitünk nem egy Jézusnak nevezett ember tisztelete vagy egy tanítás kiemelése és megbecsülése. Nem együttérzés egy 2000 évvel ezelőtti, ártatlan ember elítélésével. A mi hitünk egy hallatlan és csodálatos tény felismerését jelenti.

A csodák csodájának a felismerését jelenti: az elítélt názáreti Jézus valóban feltámadott! Általa a halál uralma végérvényesen legyőzetett. A feltámadott Úr valóságos úr élet és halál felett. És így az üres sír nem a kétségbeesettség és a veszteség helye, hanem a dicsőség, a hatalom és a remény helye.

Feltámadott, nincsen itt! A halál uralma ezzel a mi számunkra is megszűnt. És ennek a húsvéti hitnek következménye van a mindennapi életünkre nézve is. Hiszen a húsvét világosságában a hétköznapokban, mint megvigasztalódott emberek élhetünk, akiknek múltja, jelene és jövendője a feltámadott Úr békességében és jövőjében van elrejtve. Remegéseink és félelmeink között ismerjük fel és higgyünk abban, hogy az élő Isten cselekedete minden gondjainkat és félelmeinket eloszlatja. Amikor az asszonyok a sírhoz érkeztek, már minden megtörtént: „felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve.” Ott álltak az eltaszított kő előtt, az üres sír előtt, az angyal előtt, s hallották az örvendetes hírt: feltámadott, nincsen itt.

Azon a reggelen ez a három nő azon aggódva ment a sír felé, hogy ki hengeríti el a követ. Nem tudták, de Isten azon volt, azon munkálkodott, hogy általuk milliók szíve elől hengerítsen el köveket. Őket bízta meg azzal a feladattal, hogy továbbadják a feltámadás csodájának tényét. De a remegés és a megdöbbenés uralmat vett rajtuk. Emberi érzelmeik lebénították őket. Megkapták a „zöld jelet” a beszédre és képtelenek voltak rá, hogy beszédükkel hirdessék azt, hogy az, akiben hittek, akiben minden reményük volt, az feltámadt és él. De mindez elmarad, visszhang nélkül marad a csoda. Megvolt az élmény, az öröm megtapasztalása, de nem adták tovább.

Krisztus feltámadt! Nem csak az akkor élők számára, hanem a ma embere számára is. Mindenkiért történt ez a csoda. Úgy, ahogy ezeknek az asszonyoknak szólt, úgy nekünk is szól. És szól a felhívás: nyisd ki szíved, halld meg az üzenetet, engedd be az életedbe a csodát! Egy ilyen életbevágó csodát nem szabad elhallgatni. Isten kis csodákkal vezet a mi életünk során. Olyan kis útjelző táblákkal, mint amelyek a hegyi ösvényeken a csúcs fele vezetnek. Isten így vezet bennünket is, hogy megtapasztaljuk azt az igazi csodát, amit az ő Fiának feltámadása által adott számunkra, az új élet által.

Testvérem, ha eljutottál a csúcsra, élményben volt részed, ne hallgasd el. Ha megtapasztaltad a húsvéti hit örömét, Isten közelségét, ajándékát ne hallgasd el! Ne hallgasd el az üzenetet! Ne hallgasd el a jó hírt! Teljesítsd a rád bízott feladatot beszéded, cselekedeted, emberekhez való viszonyulásod által.

De ha még nem vagy a hegy csúcsán, ha még nem látod a hegyi tisztást és a csodálatos kilátást, ne add fel! Engedd, hogy bátorítsanak! Nyisd ki szemed, lesd a következő útjelző táblát! Nyisd ki füledet, nyisd ki szívedet, engedd, hogy megszólítson Isten csodája. Mert Ő nyitott felénk, azzal, hogy elküldte egyszülött Fiát, aki meghalt értünk, a mi bűneinkért, és feltámasztatott a halálból, hogy mindannyian részesei lehessünk ennek a csodának.

Krisztus számodra is feltámadt! Ámen!

Tokár Imola

evangélikus lelkésznő