Szatmárnémeti

Kreatív Szatmár a kihívások évében

Fotók: Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület
2020.12.17 - 15:22
A SZAFKE 2014 óta szervez fiatalosan, fiataloknak rendezvényeket. Célja az, hogy vonzó várossá tegye Szatmárnémetit, és hozzájáruljon ahhoz, hogy a fiatalok haza akarjanak térni.

Normális körülmények között nem két hónap alatt kell szinte az összes rendezvényét megszervezni egy egyesületnek, de a 2020-as év a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesületet is komoly feladatok elé állította — vallja be Őri-Pákay Franciska. Az egyesület alelnöke szerint ennek ellenére sikerült teljesíteni egy részét a projekteknek, és aki részt vett ezeken, most is a megszokott élményt kaphatta meg.

Az egyik ilyen sorozat a Kreatív Szatmár, amely a nagy sikerű Kreatív Kolozsvár „gyermeke” bizonyos szempontból. 2018-ban indult, és jó pár olyan előadást élvezhettek a szatmári fiatalok, amely miatt más városba kellett volna elmenniük más körülmények között. Természetesen ezek megvalósításához is szükség van a támogatókra, s ebben az évben ehhez a G. M. Zamfirescu Művelődési Központon keresztül Szatmárnémeti városát, a Communitas Alapítványt és a magyarországi Bethlen Gábor Alapot is sikerült megnyerni. Persze voltak olyan részei a projektnek, amelyek átkényszerültek a digitális térbe, de szerencsére ezek éppen olyan workshopok voltak, amelyek terepe éppen ott van, így a lehető legélethűbbre sikerültek ebből a szempontból. Ez viszont behatárolta azt is, hogy mennyien vehettek részt rajtuk.

A szélesebb közönség idén nem ugyanazt jelentette, mint tavaly, és a szervezők remélik, hogy jövőre sem kell korlátozni azoknak a számát, akik részt vehetnek egy-egy rendezvényen, hiszen ahogy Őri-Pákay Franciska, az egyesület alelnöke fogalmazott: „Éppen azoknak a szatmári fiataloknak akarunk tartalmas előadásokat szervezni, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak más városba eljutni, hogy ezeket megtekintsék.”
Októberben Rancz Zsolt tartott egy előadást az Iparosotthonban, majd még egyet a YARD-ban. A tudatos brandépítés erdélyi kihívásairól és a grafika alapjairól mesélt az érdeklődő fiataloknak, főként saját tapasztalatait alapul véve. A dizájnnal foglalkozó fiatalember kézdivásárhelyi származású, de élt Szatmárnémetiben is, így ismerősként tért vissza városunkba, hogy arról is meséljen, miért kell egy logó vagy a névjegykártya a kezdő vállalkozásoknak is, valamint arról, hogy mindezt hogyan is kell felépíteni, hogy ismert brand legyen belőle, és ne csak egy kis cég maradjon.

SZFÚ

banner/megvalosult-a-magyar-kormany-tamogatasaval-bga-alap-1.png

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.