Jövő hét elején tervez asztalhoz ülni Maskulik Csaba a városházi illetékes osztályvezetőkkel, a víz- és gázszolgáltató vezetőivel és az aszfaltozási kiírást elnyerő Diferit Kft. vezetőségével, hogy felvázolják, milyen közúti munkálatok elvégzésére van szükség a megyeszékhelyen.
A szatmárnémeti városmenedzser szerkesztőségünknek elmondta, a város költségvetésének elfogadása és az abban elkülönített összeg megállapítása után derül csak ki, hogy mennyit tudnak majd ténylegesen is megcsinálni abból, amire szükség van, illetve amit terveznek. Ennek ellenére Maskulik úgy érzi, a 2017-es közútberuházási stratégia alapját képező leltárra a városban mindenképpen szükség van. Úgy tudjuk, a leltár három irányvonal mentén készül majd, az egyik a javításra váró utcákról és járdákról szól majd, a másik a teljes aszfaltozást igénylőkről, a harmadik pedig a befejezésre váró közlekedési útvonalakról. Összetett probléma, hogy mennyi pénzre lesz szükség tavasztól őszig, hogy minden szükségest elvégezhessenek a városban. Maskulik szerint az egyik kérdőjel az ügyben, hogy milyen hosszú és mennyire fagyos lesz a tél és csapadékos a tavasz, a városmenedzser húszmillió lej körülire saccolja a gyalogosan és autóval is közlekedhető utcahálózat megtartásához szükséges összeget.