Vidék

Községnapok Lázáriban, határmegnyitással

2014.06.11 - 17:12

Három év után újra tartanak községnapokat Lázáriban. Néptánc, népzene, kézművesvásár, főzőverseny, képzőművészeti kiállítás, könnyűzenei koncertek és ideiglenes határmegnyitás is lesz.

 

— Nem rendeztünk községnapokat Lázáriban az utóbbi három évben, de idén újra lesznek ingyenes szabadtéri rendezvények a községközpontban, tájékoztatta lapunkat Roszpapa Csaba alpolgármester. — Az idei ünnepségek jóval túlmutatnak a község határán, nem csak a községből, de a megyéből és Magyarországról is lesznek vendégeink, de a lengyel testvértelepülésünk is képviseltetni fogja magát. Június 13–15. között Nemzetközi Kulturális Napok elnevezéssel tartják az idei községnapokat a Szatmárnémetihez közeli településen, ez alkalomból szombaton Nagypeleske és Zajta, vasárnap pedig Szárazberek és Garbolc között nyitják meg egy-egy napra a határt. Lázári, balkányi és slopnicei vállalkozók ismerkedhetnek majd össze ez alkalomból, a község lakosai és az ünnepségre kilátogatók pedig több mint tíz koncertet nézhetnek/hallgathatnak meg, de lesz tájjellegű ételeket bemutató gasztro-rendezvény is, nép- és versenytánc, sportbemutató, diákműsor, focitorna, politikai műsor, vitafórum, színielőadás, vállalkozó-bál és -konferencia, vetélkedők, gyerekprogramok és még sok minden más.

 

Két határnyitás lesz

 

Pénteken Lázári és Zajta tanácsosai tartanak közös gyűlést, majd a két település elöljárói aláírják a két helység közötti testvértelepülési szerződést. A külföldi vendégek számára szervezett díszvacsora előtt a balkányi, zajtai és lázári vállalkozók mutatkoznak be egymásnak, beszélnek megvalósításaikról, a saját településeiken felmerülő problémákról, lehetőségekről, mintegy felvezetve a szombat esti vállalkozók bálját, ahol folytatódik az ilyen jellegű témák kötetlen megbeszélése.

Szombat reggel kilenc és este tíz között lehet majd átjárni a Peleske és Zajta közötti úton megnyitott határon, mondta el lapunknak Roszpapa, ám csak gyalog vagy biciklivel. Személyautóval való határátkelésre vasárnap lesz lehetőség Szárazberek és Garbolc között, ahol szintén reggeltől estig lesz majd nyitva a határ. A szombati határnyitásra az egyelőre még csak kiszélesített és megerősített peleskei úton szekerekkel vonulnak majd végig a lázáriak, gyalog kelnek át a határon. és mennek a zajtai polgármesteri hivatalig. A visszaúton, a szekerekre visszaülve járják be a község minden települését, így adva tudtára mindenkinek: itt az ideje összegyűlni a berki úton lévő lázári futballpályára, a községnapokat ünnepelni.

 

Koncertek, szabadtéri programok

 

Szombaton az egyik legvonzóbb szabadtéri program a tíz órakor kezdődő gasztronómiai vetélkedő, a szakácsok tájjellegű ételeket készítenek, melyeket a községnapokra kilátogatók is megkóstolhatnak. Szombat este a futballpályán felállított nagyszínpadon az United, Sihell Ferry és a Bertici Fivérek lépnek fel. Vasárnap este XXL- és Irigy Hónaljmirigy-koncert lesz ugyanitt, a néptánccsoportok műsora után. Vasárnap délután fél hattól az újjáalakult lázári Tulipán néptáncegyüttes is bemutatkozik.

— Lázári község jövője szempontjából a helybeli, a magyarországi és a testvértelepülésekről érkező vállalkozók találkozója és eszmecseréje lehet a legfontosabb, — véli Roszpapa Csaba alpolgármester —, a kapcsolattatartás és a közös érdekvonalak kialakítása élővé teheti a testvértelepülési kapcsolatokat, javára válhat Lázárinak is.

 

Princz Csaba

[ohballada-1]