„Ez a választás közösségünk erejéről szól” — figyelmeztetett Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke, államelnökjelölt. A romániai magyarság életében minden választás erről szól: megmutatni, hányan gondolják, érzik úgy, hogy ahhoz a magyar érdekvédelmi közösséghez tartoznak, amelyikre mindenben számíthatnak, még akkor is, ha nem lehet minden álmunkat, célunkat, tervünket megvalósítani. A demokrácia a többség akaratát célozza, a romániai magyarok viszont csak az összlakosság öt-hat százalékát képezik. Közösségünk erejének a megmutatása az egység felmutatásában rejlik, amire valljuk be őszintén, nincs sok esély. A romániai magyarság három pártba tagolódik, már ez is elég széthúzó erő, és mindig voltak — ma is vannak —, akik bedőlnek ilyen-olyan csábításnak, vagy valamilyen érdek miatt román pártok szekértolóivá válnak. Már az 1989-es változások után voltak olyan vélemények, hogy nincs értelme a nemzetiségi alapon történő politizálásnak, mert a románok is ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint a magyarok, s ezeket a problémákat csak közösen lehet megoldani. Nem is lenne ezzel gond, ha a román pártok sajátjuknak tekintenék a magyarok gondjait, hozzájárulnának azok rendezéséhez. Nincs és nem is lesz olyan román párt, amelyik ezt felvállalja, de ha akarná, sem tehetné. A román pártok között vannak jobb- és baloldaliak, mint ahogy a magyar emberek között is. A jobb- és baloldali ideológiai kérdéseket lehetne rendezni — bár a pártok jobb- és baloldaliságát nem az ideológiák határozzák meg, hanem az érdekek —, de a magyarság legnagyobb problémája nem ideológiai, hanem nemzeti síkon vetődik fel. Egyébként a román pártok nem ideológiai alapon különböznek egymástól, sokszor a baloldali pártok a legkapitalistábbak, a jobboldaliakra pedig sokkal jellemzőbb a szociális érzékenység. Egy másik lényeges dolog pedig az, hogy minden román párt kereszténynek vallja magát. A magyaroknak azért van szükségük közös fellépésre, mert harminc év alatt minden román párt megígérte, de egyik sem tett azért, hogy rendezze a kisebbségi kérdést, mindegyik azt nyilatkozta, hogy Romániában meg van oldva a kisebbségi kérdés.

Amikor ezek a sorok íródtak, a magyarlakta településeken nagyon alacsony számban járultak az urnák elé a választópolgárok, ami azt tükrözi, hogy a magyarság a közössége erejét akarta bizonyítani. Mi lehet ennek az oka? Nem lehet bizonyítani, hogy hány olyan magyar van, aki valamelyik román pártban bízik, de azt sem tudjuk, mi az oka annak, ha valaki nem szavazott a magyar jelöltre. Ha csupán hanyagságról, nemtörődömségről, mulasztásról, lustaságról van szó, mondhatnánk azt, hogy a magyarság ereje megvan, csak valamilyen ok miatt az érdekképviselet vezetői nem tudják összpontosítani. Ez vigasznak jó, bár ettől még nem érvényesül a másik szlogen, hogy „hallassuk a szavunk”. Nagyon sok helyen ott vannak a választott vagy kinevezett képviselőink, de nem igazán hallatják a szavunk, nem igazán halljuk a szavukat. Át kellene gondolni azt is, hogy vajon a legalkalmasabb, a legmegfelelőbb, a legképzettebb embereinket toljuk-e előre, és adunk számukra megbízatást, hogy képviseljék az érdekeinket. A veszteségeket nem megmagyarázni kell, hanem le kell vonni a következtetéseket, felelőssé kell tenni embereket, a hibáknak pedig meg kellene hogy legyenek a következményeik. Az elnökválasztásba nem igazán tudunk beleszólni, de előttünk vannak a helyhatósági és a parlamenti választások, ezeken viszont valóban meg kell mutatni a közösség erejét.

Elek György