Vidék

Közösségi élet Szárazberken

2014.05.26 - 17:36

Szárazberken befejeződött a református templom felújítása, a nyár folyamán több jelentős egyházi és kulturális rendezvényt szerveznek, ezek egy részét a magyarországi Garbolccal együtt.

 

2013 októbere és 2014 áprilisa között újították fel a szárazberki református templomot. Középkori templom, három szakaszban épült: a mai templom helyén egy kisebb templom állt az 1490-es évekből, ezt a XIX. században renoválták és kiegészítették, és 1956-ban került rá a torony — tudtuk meg Ilonczai Zsombor szárazberki lelkipásztortól. A mostani felújítási munkálatok a villanyhálózat teljes cseréjével kezdődtek, emellett kicseréltek két csillárt, kicserélték a szószéket, a vakolat kijavítása után újrafestették a falakat. Miután ezeket a munkálatokat az elmúlt év őszén befejezték, a presbitérium úgy döntött, hogy a külső tatarozást erre az évre halasztják, ami április közepéig megtörtént. Mind a belső, mind a külső felújítási munkálatok során arra törekedtek, hogy a műemlék templomnak megmaradjon a középkori arculata. Mivel egy kis nedvesedést fedeztek fel az épület alapjánál, azt körbe ásták és kavicsággyal öntötték körbe, azért, hogy szellőzzenek a falak. Az elmúlt évben a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumától erre a célra pályázati úton 1,5 millió forintot kapott a 253 lelket számláló egyházközség, szinte ugyanennyivel járultak hozzá a hívek is a felújítási munkálatok finanszírozásához. A polgármesteri hivatal felvállalta a templom kivilágítási költségeinek finanszírozását.

 

Tervek

 

A Hármashatár Egyesület égisze alatt működik az egyházközség kórusa, színjátszóköre és néptánccsoportja. A vegyes kar június 15-én Szárazberek magyarországi testvértelepülésén, Garbolcon fog fellépni (Garbolc egyébként 1920-ig a Szárazberki Református Egyházközség leányegyháza volt) egy hálaadó istentiszteleten, amit az ottani templom felújításának befejezése alkalmából tartanak. Ezt követően közel ötven lázári lakos fog magyar állampolgári esküt tenni. Az újraalakult néptánccsoport és színjátszókör június 14-én — Lázári Község Napján — fog fellépni a vegyes karral együtt, majd június 28-án ünnepli megalakulásának első évfordulóját a Hármashatár Egyesület. Ebből az alkalomból táncházat szerveznek, az ifjúsági színjátszókör Arany János Pázmány lovag című darabját, a gyermekszínjátszó kör pedig Móricz Zsigmond Dinnyék című egyfelvonásos parasztkomédiáját mutatja be. Szeptember első hétvégéjén rendezik meg a Bocskai-napokat. A Hármashatár Egyesület a zajtai Vitéz Gaál Lajos Egyesülettel együtt — egy kistérségi pályázaton keresztül — 620-620 ezer forintot nyertek két zajtai és két szárazberki kulturális rendezvény finanszírozására — tájékoztatott Ilonczai Zsombor lelkipásztor.

 

 

Elek György