A tasnádi Ady–Kölcsey Egyesület és a Szatmári Friss Újság értelmiségi fórumot szervezett arról, hogy mit jelent ma tasnádinak lenni, milyen hangsúlyt helyeznek a helytörténeti ismeretekre, hova tart a magyar nyelvű oktatás és a közösségi élet.

A beszélgetésen Tasnádról részt vett Vass Csaba (festő-grafikus), Pakulár István (református lelkipásztor), Kiskasza Melinda (iskolapszichológus), Kiskasza Balázs (alpolgármester), Bendel József (mérnök), Ruff Zsófia, Sipos Zsófia, Ozsváth Mária, Jáger Enikő, Mezősi Hajnalka, Gáll Jusztina, Mellán Gabriella, Czégely Erika és Bendel Júlia pedagógusok, Gencsi Anita (irodai alkalmazott), Szatmárnémetiből pedig dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató, iskolai tanácsadó, Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere és Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Gáll Jusztina, a Tasnádi Általános Iskola igazgatója az intézmény leépüléséről beszélt. Elmondta, hogy ebben a tanévben két előkészítő osztály működik (egy magyar, egy roma), két első osztály (egy magyar, egy roma), egy huszonhatos létszámú roma második osztály, két harmadik osztály (egy magyar, egy roma), két negyedik osztály (egy magyar, egy roma), és ugyanez a felállás az ötödik osztályban is. A tizenhat gyerekből álló hatodik osztályban van tíz magyar gyerek, a két hetedik osztályban van harminckét gyerek, abból öt magyar, van két nyolcadik osztály, ezekbe pedig egy-egy roma gyerek jár.

Bendel József elszomorítónak tartotta a falvak válságát. Az ő középiskolás korában is voltak olyan szülők, akik Szatmárnémetibe járatták a gyerekeiket, ennek ellenére a tasnádi iskola jól működött, mert oda jártak a szomszéd falvak középiskolásai is: Peléből, Ákosról, Érszakácsiból, Tasnádszántóról stb. Ezeknek a falvaknak akkor nagyon színvonalas általános iskoláik voltak. Ezekben a falvakban a kihelyezett pedagógusok is jól érezték magukat. A fontosabb tantárgyakat szakképzett pedagógusok tanították. Jelenleg Érszakácsiban és Tasnádszántón nem működik magyar osztály. Magyarcsaholyban a nyolcadik osztályban négy gyerek végez magyar tagozaton. Tasnádon a cigányság egy része magyarnak, a másik része románnak vallja magát.

Ruff Zsófia megjegyezte, hogy Tasnádszántón az iskolaigazgató a magyar gyerekeket sikeresen beolvasztja a román közösségbe. Vannak osztályok, amelyeknek a fele magyar.

Kiskasza Balázs úgy vélte, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Véron András polgármesteri mandátuma idején sikerült létrehozni egy civil szervezetet — az Ady–Kölcsey Egyesületet —, amelynek tagjai elszántan viszik tovább a magyar ügyet. A polgármesteri hivatalban nincs esély arra, hogy magyarok kerüljenek pozícióba, vannak ugyan próbálkozások erre, de ez nem egyszerű. Az Ady–Kölcsey Egyesület végzi a munkáját, némi anyagi támogatást kap a helyi tanácstól, de az egyesület tagjainak jó hozzáállása nélkül kérdéses lenne a jövő. Kiskasza Balázs arról is beszélt, hogy az egyesület olyan tevékenységeket is kifejt, amelyek a művelődési ház alkalmazottainak a feladatai lennének. A tasnádi magyarságnak háromszáz színházbérlete volt, a román tagozatra öt bérletet tudtak eladni, azokat is visszamondták.

Pakulár István kifejtette, hogy az egyház minden időben vállal egy szolgálatot, ami nem más, mint a magyar kultúra képviselete. Az egyháznak az a fő feladata, hogy az embereket a hit szerint elvezesse Istenhez. A közszolgálat egy másik része az egyházi feladatnak — mondta a lelkipásztor. Pakulár István elismerte, hogy amikor Tasnádra került, igyekezett tasnádivá válni. Bár Szatmárnémetiben született, de Kiskolcson kiskolcsinak, Tasnádon tasnádinak érezte, érzi magát. Ez akkor is így van, ha sok mindennel nem ért egyet a közösség megnyilvánulásában. Az, hogy tetszik vagy nem teszik egyeseknek, milyen tevékenységeket fejt ki, milyen programjaik vannak, nem érdekli. Akkor is megvalósítja a programjait, ha nem kap anyagi támogatást a helyi önkormányzattól. Az egyházi és a kulturális tevékenységekben nagy szerepük van az önkénteseknek, ami manapság nem egy népszerű dolog, sőt, ha valaki önkéntesen végez el feladatokat, mindenki azt kérdezi, milyen érdekek fűzik ahhoz a tevékenységhez. Sokan nem tudják elképzelni, hogy vannak, akik önkéntesen csinálnak dolgokat. Ha kihalnak azok az emberek, akik önkéntesen, öntudatosan végeznek dolgokat, nagyon sok tevékenység meg fog szűnni, fogalmazott Pakulár István. Elmondta, hogy amikor egyik kollégája Írországban járt, és ott beszélt az itteni kisebbségi problémákról, az volt az első kérdés hozzá, hogy harcolunk-e a jogainkért. Sok mindenről lehet siránkozni, de tenni kell azért, hogy jobb legyen. A lényeg az, hogy ha eldöntünk valamit, azt meg kell csinálni. A lelkipásztor kihangsúlyozta: közösségi szinten az zavarja, hogy egyesek folyton azt hangoztatják, hogy nincsenek rendezvények. A valóság az, hogy nagyon sok minden történik, de vannak olyan emberek, akik mindig találnak valami fontosabbat. Tasnádon gyerekprogramoktól kezdve, magyarsághoz kötődő programokon, öntudatébresztő programokon át a kulturális programokig lehet válogatni. Az, hogy egyesek semmit nem vesznek le az asztalról, őket jellemzi. Mindent, ami a magyarsággal kapcsolatos kultúra, meg kell ismerni. Úgy érzi, a tasnádi magyarsággal az a gond, hogy keveset van együtt. Pakulár István úgy látja, hogy évente többször kellene szervezni hasonló kerekasztal-beszélgetéseket. Sokan szerveznek rendezvényeket, amelyek sok esetben ütköznek. Egyeztetni kellene, hogy ne essenek egybe egyházi és kulturális rendezvények. A szülőknek elvi kötelességük lenne, hogy irányítsák a gyerekeket, hogy tartozzanak egy közösséghez. Gyökértelenül semmit nem érnek el a fiatalok, csak akkor, ha megőrzik az identitásukat.

Ozsváth Mária 1972 óta él Tasnádon, volt ideje megismerkedni az ottani viszonyokkal. Azt tapasztalta, hogy a sok negatívumnak az oka az, hogy az 1990-es évek elején nagyon sok fiatal értelmiségi hagyta el Tasnádot. Akkor történt egy törés. Még éltek a kommunista hagyományok, azoknak a fiataloknak, akik akkor váltak felnőttekké, de még a kommunista hagyományok szerint nevelkedtek az iskolában — egyházi nevelésben nem részesültek —, most nőnek fel a gyermekeik, és könnyen észrevesszük rajtuk az ürességet. Sajnos egy nagyon szűk értelmiségi réteg maradt meg, amely azóta is próbálja ébren tartani a magyarságot, illetve a hagyományok és a kulturális értékek megbecsülését.

Pakulár István elmondta, hogy azt tapasztalja, a fiatalok nem szívesen művelik a klasszikus kultúrát, valahogy erre kellene őket rávezetni. Azokat a dolgokat, amiket az idősebbek művelnek, nem csak magukért végzik, valahol a fiatalok is benne kellene hogy legyenek a történetben. Nem azért építünk most, hogy nekünk legyen, hanem azért, hogy legyen majd mihez hozzáépíteni. Minden a fiatalok számára készül, de nem látszik az elszántságuk, az, hogy át akarnák venni ezeket.

A továbbiakban a beszélgetés résztvevői a tasnádi turizmus lehetőségeit feszegették. Kiskasza Balázsnak az a véleménye, hogy a tasnádiak nem becsülik meg annyira Ady és Kölcsey közelségét, mint egy idegen.

Pakulár István lelkipásztor szerint fontos lenne a környékhez kötődő turizmus kialakítása. Be kellene hozni a köztudatba a középkori Tasnád történetét. A középkorban Tasnád vikáriusi székhely volt, emiatt nagyobb volt a rangja, mint bármelyik környékbeli városé. A tasnádi magyarok nem olyan dolgokról beszélnek, amelyek sohasem léteztek, hanem olyanokról, amelyek láthatók, vagy konkrét bizonyítékok vannak rá, hogy léteztek. Míg mások kitalálnak nem létező dolgokat, és azokból írnak történelmet, a magyaroknak nem kell kitalálniuk semmit, mert van múltjuk.

Matusinka Beáta két régebbi, a Szatmári Friss Újságban megjelent cikkét kereste elő, amelyek megírása során nagyon sok szakirodalmat olvasott turisztika, kommunikáció, PR és városmárkázás kapcsán. Az egyik téma: konferencia az erdélyi kastélyokról. Itt a vezérmotívum az, hogy együttműködő hálózat alakuljon ki olyan személyek között, akik a lehető legtöbbet tudják adni különböző területekről (közgazdász, pedagógus, jogi szakember, kommunikációs), és valahogy ezek a személyek megfelelő, együttműködő csapatként tudják a legjobbat kihozni az együttműködésből úgy, hogy különböző szempontokat vesznek figyelembe: aktuális történelmi és gazdasági kérdéseket. Ezeket a különböző szempontokat úgy próbálják meg összegyúrni — legyen az akár egy nagyváros márkázása vagy egy elhagyott kastély megmentési stratégiájának a kigondolása —, hogy valahogy építő szempontok, érvek és kisebb lépések találkozzanak. A kastélyos téma azért érdekes, mert ez Erdélynek egy olyan ismertetőjegye, ami különleges, amivel ki tud tűnni nagyon sok más régióval, országgal szemben. A másik újságcikk, ami kapcsolódik ehhez a témához, az a városmárkázásról szólt egy PR-os, egy marketinges szemével. Ott az a lényeg, hogy a nagy világvárosokat hogyan márkázzák, mi a lényege, hogyan tudják a legtöbb turistát bevonzani. Ez olyan városokra vonatkozik, ahol olyan épületek vannak, hogy minden lehetőség fel van kínálva, el lehet adni az egész történetet. Ma már akkora kaliberű a turizmus, az utazás, hogy éppen az ilyen kisebbnek, rejtettebbnek, eldugottabbnak van valamilyen szinten a nagyvilágot látott emberek szemében is egyféle plusz vonzereje. A kisvárosok — Tasnád is — pont ezt a rést „lovagolhatják meg”, erre lehetne valamennyire építeni. Fel kell fedezni, melyek azok a sajátos jegyek, amelyek által kitűnhetnek. Arra kell törekedni, hogy ne csak egy szűk kör legyen kíváncsi rájuk, hanem hogy megteremtsék bennük az igényt, hogy többre legyenek kíváncsiak. Épp ez a csapat kellene ezt közösen kidolgozza, amely a legjobban ismeri az aktuális helyzetet.