A tasnádi Ady–Kölcsey Egyesület és a Szatmári Friss Újság értelmiségi fórumot szervezett arról, hogy mit jelent ma tasnádinak lenni, milyen hangsúlyt helyeznek a helytörténeti ismeretekre, hova tart a magyar nyelvű oktatás és a közösségi élet.

A beszélgetésen Tasnádról részt vett Vass Csaba (festő-grafikus), Pakulár István (református lelkipásztor), Kiskasza Melinda (iskolapszichológus), Kiskasza Balázs (alpolgármester), Bendel József (mérnök), Ruff Zsófia, Sipos Zsófia, Ozsváth Mária, Jáger Enikő, Mezősi Hajnalka, Gáll Jusztina, Mellán Gabriella, Czégely Erika és Bendel Júlia pedagógusok, Gencsi Anita (irodai alkalmazott), Szatmárnémetiből pedig dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató, iskolai tanácsadó, Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere és Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Elek György bevezetőjében szót ejtett arról, hogy Tasnád azon települések közé tartozik, ahol hosszú időkig a magyarok és a svábok voltak többségben, a település lakói a magyar kultúrában nevelkedtek és éltek, egy ideje viszont lényegesen megváltoztak az etnikai arányok, a magyar fiatalok és a magyar értelmiség jelentős része elköltözött, viszont az ott maradt magyar közösség küzd a megmaradásért és a magyar identitása megtartásáért.

Dr. Frigy Szabolcs vitaindítójában kifejtette, hogy ha ma szétnézünk a világban, a globalizáció arról szól, hogy minden a centrum felé halad, aki a központtól távol van, vagy nem tud központtá válni, az sokszor elértéktelenedik. A mai társadalomban vagy akár itt, Romániában annyi szó esik a központokról a fejlesztési tervekben és sok más helyen, hogy nagyon sokszor elfeledkezhetünk azokról, akik valamiért nem tudnak vagy nem akarnak csomóponttá alakulni. Ez nem egy elvont dolog, ha szétnézünk a fiataljaink között, azt éljük meg, hogy minden fiatal a centrumba akar vándorolni, minden fiatal pénzcentrumokat keres, mert úgy érzi, hogy ott jobban tud boldogulni. Ez azért érdekes a számunkra, mert fontos az identitás, fontos, hogy mit jelent 2019 májusában tasnádinak lenni. Ez a kérdés nagyon érdekes egy fiatal szemszögéből, hogy tud-e ma Tasnád olyat felmutatni, amivel egy fiatal tud azonosulni, tudunk-e olyan dolgot mondani számukra, ami Tasnád viszonylatában érték. Miért éri meg ma tasnádinak lenni? A közösségépítésben nagyon fontos, hogy el tudjuk mondani, milyen értékeket tartunk fontosnak, és melyek azok az értékek, amelyeket érdemeseknek tartunk arra, hogy mások is megismerjék azokat — vetette fel Frigy, rámutatva arra, hogy minden közösségépítés azzal kezdődik, hogy van egy közösségi önismeret, egy közösségi érték, amivel tudunk azonosulni. Nagyon fontossá fognak válni ezek a lokális identitások. „Nem csak az a fontos, hogy valaki európai állampolgár, egyre fontosabb, hogy mit jelent magyarnak lenni, mit jelent partiumi magyarnak lenni és mit jelent tasnádi magyarnak lenni. Ezek a személyiségünkben különböző rétegek. Azzal az identitással, amit meg tud élni egy magyar Tasnádon, és megtalálja benne az értéket, érdemes foglalkozni, azt érdemes egy kicsit boncolgatni” — mutatott rá. Frigy Szabolcs tanít általános és középiskolában, valamint egyetemen, nagyon sok gyerekkel és szülővel kerül kapcsolatba, s gyakran tapasztalja azt, hogy a gyerekek nem szívesen beszélnek a gyökereikről. „Sokszor érzik azt, hogy az ő szüleik csak tasnádiak, csak ezzel vagy azzal foglalkoznak. Nagyon nehéz ma úgy szülőnek lenni, hogy a fiatal büszke legyen a szüleire. Valamiért ez a kontinuitás, hogy át tudunk adni a fiataloknak, a gyerekeinknek egyfajta lokális büszkeséget, ez ma nagyon nehéz. Akinek ma középiskolás gyereke van, tudja, hogy időről időre előkerül, hogy hagyjuk-e el a szülőföldet, vagy maradjunk, mi az, amit a szülőföld adni tud. Ahol jól működik egy közösség, ott mindig ki van találva egy narratíva, hogy miért érdemes részt venni a közösségi tevékenységekben. Vannak olyan települések, ahol kitaláltak egy olyan narratívát, ami miatt érdekessé válik másoknak is. Lehet-e Tasnádon kitalálni egy olyan történetet, ami vonzóvá teszi a várost? Azért fog ide jönni egy vállalkozó, egy turista, mert valamiért részese akar lenni az itt működő narratívának. Az, hogy egy ilyen sajátos világban élünk, annak az eredménye, hogy oda jutottunk, hogy az iskola a tőkének termel munkaerőt. Nem azt nézi az iskola, hogy a diákból értékes fiatal legyen, hanem azt, hogy legyen eladható munkaerő. A fiatalok egyfajta termékei a globalizációnak. Mindig az a kérdés: hagyjuk-e, hogy ez a biopolitika irányítson, tudunk-e Tasnádon a saját értékeinkből merítkezve élni, vagy attól függünk, milyen tőkét irányít ide a kormány, milyen támogatásokat tudunk lehívni? A jelen kor arra hív meg bennünket, hogy vegyük kezünkbe a saját életünket. Ezt kell tegye a fiatal is. Ha látja, hogy az iskolában nem személyként néznek rá, hanem munkaerőként, akkor tudja megélni a maga értékességét, ha ki tud ebből lépni. Tasnádon is az a kérdés, hogy tud-e olyan értéket teremteni magában, amit fel tud kínálni mások számára is” — vetette fel vitaindítójában Frigy.

Ruff Zsófia elmondta, hogy neki Tasnád nem a szülővárosa, Nagybányáról került oda. A férje számára nagyon sokat jelent Tasnád, azt tartja, olyan, mint Róma, mert hegyen épült. Számára ez a világ közepe, mert itt helyezkedik el Ady és Kölcsey szülőfaluja között. Amikor a líceumhoz került, úgy gondolta, kellene valami hagyományt teremteni. Elindultak az Ady- és a Kölcsey-ünnepségek, az iskolában megpróbálta elültetni a szellemiségét ennek a két nagy személyiségnek, valamilyen módon közel vinni őket a diákokhoz. Amikor Adyról szó esik, sokan a negatív emberi tulajdonságait emelik ki, nem a költészetére helyezik a hangsúlyt. Jókai egyetlen éjszakát töltött Nagybányán, Bem tábornok szintén egy éjszakát töltött Szamoskrassón, de megvan a kultusza. Úgy érzi, hogy a tasnádiak nagy része nem érzi sajátjának Adyt és Kölcseyt. Nagyon sok település lakói büszkék az elődeikre, a nagyjaikra, a tasnádiaktól pedig nem lehet átvenni hasonló büszkeséget. A tasnádiság sem nyilvánul meg igazán, véli Ruff Zsófia, aki szerint nem azzal van a baj, hogy vannak, akik elhagyják a szülőföldjüket; ha megteszik, éljenek boldogan ott, ahol vannak, de ne onnan osztogassák az észt, és ne mondják meg, hogy milyenek legyenek és mit csináljanak azok, akik itt maradtak.

Mellán Gabriella egy érettségi találkozós történetét idézte fel: szintén azt tapasztalta, hogy amikor a külföldön élők meséltek az életükről, mindenkinek felcsillant a szeme, pedig nagyon sokaknak eléggé hányatott sorsuk van; két hónapot egyik országban, fél évet egy másik országban élnek, sok mindennel foglalkoznak. Nagyon kevés külföldön élőnek van családja. Amikor Mellán Gabriellára került a sor, elmondta, hogy van férje és gyereke, nagyon jól érzi magát Tasnádon. A fél várost ismeri, megbízik az emberekben, nem tudná elképzelni az életét egy több tízezres városban. Elfogadja, hogy vannak, akik a nagyvilágban keresik a megélhetési lehetőségeiket, de ne próbálják vele elhitetni, hogy az ő életük jobb, mint az ittenieké!

Gencsi Anita számára mindig is fontos volt a kulturális örökség megismerése, annak megélése, fejlesztése. Véleménye szerint csak úgy lehet tenni azért, hogy fennmaradjon, ha részt veszünk benne, és népszerűsítjük. A rendezvényeket nem elég csak megszervezni, ott kell lenni és szerepet kell vállalni bennük.

Vass Csaba szerint nagyobb hangsúlyt kell helyezni az ősök megbecsülésére. Egy érdekes esetet is említett. Az elmúlt évben kolozsvári ismerőseit vitte el a tasnádi múzeumba. Tudni kell, hogy Vass Csaba édesapja, Vass Márton hozta létre a múzeumot az 1970-es évek végén, a '80-as évek elején, de nincs megemlítve a múzeum történetét bemutató kiadványban. Az az alapító, akinek köszönhető, hogy Tasnádon van múzeum, teljesen el van feledve. Vass Márton ugyanúgy kimaradt a Biró Lajos életéről írt kötetből is. Így merülnek feledésbe nagyjaink, mert nem fordítunk kellő figyelmet rájuk.

Bendel József úgy látja, hogy két nagy probléma van Tasnádon. Az egyik az, hogy történelemhamisítás folyik intézményes szinten. A tasnádi történelmi és kulturális örökség kilencven százaléka a magyarokhoz és a svábokhoz fűződik, a tasnádi múzeumban lévő tárgyak is ilyen jellegűek. Vass Márton nagyon jól tudta, hogy ezeknek a tárgyaknak az összegyűjtése és egy helyen való megőrzése nagyon fontos. A másik pedig az, hogy jelenleg a tasnádi múzeumnak mind a négy alkalmazottja román, de a művelődési ház alkalmazottai között sincs magyar. Amit a tasnádiak kulturális szinten fel tudnak mutatni, az nem a művelődési ház és a múzeum érdeme, hanem az Ady–Kölcsey Egyesületé. A tasnádi kulturális élet hagyományokra épül. Amikor Bendel József középiskolás volt, ha Tasnádon szerepelt a szatmárnémeti színház, két telt házas előadás volt, az egyik előadáson diákok voltak. Volt egy pezsgő kulturális élet, amit ma igyekeznek szétverni tudatos szervezéssel. A művelődési házban most egyetlen magyar oktató sincs alkalmazva, a néptáncot és a színjátszást önkéntes magyar pedagógusok szervezik.

Arra a kérdésre, hogy az önkormányzat miért nem tesz lépéseket, hogy magyar alkalmazottak is legyenek a múzeumban és a művelődési házban, Bendel azt válaszolta, hogy mindkét intézménynél versenyvizsgával alkalmaznak személyeket, a versenyvizsgát pedig a megyei múzeum és az örökségvédelmi igazgatóság szervezi. Azt kellene elérni, hogy már a kiírásnál szerepeljen az, hogy magyar szakoktató is legyen. A tasnádi magyarság számára nem marad más választás, mint hogy önkéntes alapon szerveződjön és folytasson hagyományőrző tevékenységeket.