Nagykároly

Közösen ünnepeltek a gyerekek

2013.06.04 - 09:52

A nagykárolyi 3-as számú napközi otthon gyerkőceit látták vendégül gyermeknap alkalmából pénteken a Stella Maris Integrációs Központban működő napközi oktatói és gyermekei.

A látogatás egy régi és sikeres kapcsolatnak köszönhetően jöhetett létre, amelynek során eddig számos közös pályázat és rendezvény, valamint egyéb foglalkozások zajlottak.

Három éve, nem sokkal azután, hogy az otthon elkezdte a működését, Gherman Ecaterina és Puşcaş Hajnalka óvónők kezdeményezésére megszületett ez a különleges partneri kapcsolat, amit nagyon nagy szeretettel ápolnak a Stella Maris központ óvónői is: Volfer Annamária és Ţicle Bettina. Kölcsönös látogatások, ünneplések adnak alkalmat, hogy a gyerekek ismerkedjenek, közösen játsszanak, és ami a legfontosabb: elfogadják egymást.

„A mai nap (péntek – szerk. megj.) közös ünneplése újra megerősítette azt a tényt, hogy ha mi felnőttek lehetővé tesszük, hogy a gyerekek egyformán boldogak lehessenek, így is érzik magukat, és ennek a tudatában nőnek fel. Köszönjük mindkét csoport pedagógusainak, munkatársainak, szülőknek, akik példaértékű összefogással csodálatossá varázsolták ezt a napot a gyerekek számára” — nyilatkozta lapunknak Hompoth Mária, a Stella Maris Központ vezetője.