Az ukrán parlament tavaly december közepén szavazta meg A nemzeti kisebbségekről (közösségekről) szóló új törvényt, amely hatályon kívül helyezi a korábbit, és amely, bár úgy tűnik garantálja a társadalmi, gazdasági, kulturális és nyelvi jogokat, a valóságban megerősíti a korábbi jogfosztásokat és igencsak erősen korlátozza az anyanyelv használati jogát. 
Az új törvény nem garantálja a nemzetiségi szimbólumok használatát, amely a munkácsi Turul-emlékmű eltávolítása után különösen jelentős, gyakorlatban is értelmezhető visszalépés a kisebbségi jogok területén. Emellett „a kisebbségi jogokat kizárólag a kisebbségekhez tartozó személyek egyénileg gyakorolható jogaként értelmezi, ami megfosztja a nemzeti kisebbségeket (azok közösségeit, szervezeteit) bármiféle intézményesen gyakorolható politikai, oktatási, nyelvi jogok érvényesítésétől, s így saját sorsuk befolyásolásának lehetőségétől is.” Az új törvénnyel kapcsolatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség közös nyilatkozatot adott ki, s mint fogalmaznak: „a törvényalkotók teljes egészében figyelmen kívül hagyták a magyar és más kisebbségi szervezetek által korábban megfogalmazott konstruktív javaslatokat. A jogszabály gyakorlatilag megerősíti az oktatási és nyelvtörvényben korábban kodifikált jogszűkítéseket, illetve újabbakat is eszközöl.” 
Az új jogszabályt Magyarország és Románia élesen kritizálta, és összefogtak a kárpátaljai kisebbségek ügyében, mert félő, megszűnhetnek a nemzetiségi iskolák Ukrajnában szeptembertől.

Meglepő a közös kezdeményezés — vagy mégsem?

Mint azt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az Indexnek adott interjúban kifejtette: „Az elmúlt évtizedek tapasztalatai nyomán sokan úgy vélik, hogy a magyar–román diplomáciai kapcsolatok hűvösek. Ez kívülről valóban tűnhet így, de ki kell ábrándítanom azokat, akik ezt hiszik, mert igenis vannak olyan területek, ahol eddig is és ezután is együttműködünk, ha nem is látványosan. Való igaz, hogy a kisebbségpolitika eddig nem tartozott ebbe a körbe. Ukrajnában 2014–2015 óta tart az a folyamat, amelynek során elkezdték törvényhozási eszközökkel kurtítani a nemzetiségek jogait. Ez nemcsak a magyar kisebbségekre, hanem valamennyi, Ukrajnában élő kisebbségre, így a románokra is igaz. Ugyan az érdekeink azonosak voltak, de másféle eszközökkel éltünk.

Egyszer egy volt román külügyminiszter-helyettes azt mondta nekem: két homlokegyenest eltérő stratégiát folytatunk. Önök hangosak és felhasználják a nemzetközi szervezeteket, kihasználják a nyilvánosságot. Mi viszont a csendes diplomácia eszközeivel élünk, próbálunk a háttérben egyezkedni. A két stratégiában egy dolog biztosan közös, mégpedig az, hogy eredménytelenek voltak ezidáig. Egyik fellépés sem vezetett el oda, hogy az ukránok változtassanak a kisebbségi politikájukon. 
2017-ben Meleşcanu akkori román külügyminiszterrel még én határoztam el egy közös együttműködést, ám a háború kitörésével ez lekerült a napirendről. Viszont nemrégiben az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén létrejött egy közös kezdeményezés, méghozzá a magyar és a román képviselők révén, aminek nyomán most a Velencei Bizottsághoz fordultunk.

Mit várnak a Velencei Bizottság döntésétől?

Azt azért mindannyian tudjuk, hogy a Velencei Bizottság döntései meglehetősen dodonaiak és nem kötelező érvényűek. Személy szerint én abban bízom, hogy adott esetben az ukránokat jobb belátásra lehet téríteni. Kijevben nagyon arra koncentrálnak, hogy az Európai Unió tagjai legyenek, ehhez azonban a nemzeti közösségek védelmét is magukévá kell tenni és figyelembe kell venniük az Európa Tanács vonatkozó, érvényes jogszabályait is. Ez számunkra kedvező lehet, főleg, ha ezeket a jogszabályokat erősíti a Velencei Bizottság döntése is, és ezek összessége végeredményben rábírja majd az ukrán vezetést, hogy visszatérjen a kisebbségekkel szembeni korábbi politikájához.

Milyen kisebbségi szabályozással vagy milyen nyelvtörvénnyel lenne elégedett a magyar kormány Ukrajnában? 

Mi egyszerűen meg tudjuk mondani, hogy mit szeretnénk ebben az ügyben. Azt szeretnénk, ha a magyarok visszakapnák azokat a jogokat, amelyekkel 2014-ben még rendelkeztek Ukrajnában. Tehát lehessen magyarul tanulni egészen az egyetemig, lehessen anyanyelven érettségizni, ne kelljen kárpátaljai művelődési házakban magyar előadásokat ukrán szinkrontolmácsolással elrontani. A probléma most azért igazán égető, mert idén szeptembertől gyakorlatilag megszűnnek a kisebbségi iskolák. Csak állami iskolák lesznek kisebbségi nyelvoktatással.

Egy kedvező változás esetén Magyarország hajlandó lenne Ukrajna további támogatására, esetleg akár fegyverekkel is?

A fegyverszállításnak és a magyar nemzeti közösség jogfosztásának semmi köze egymáshoz. Mi azért nem szállítunk fegyvereket, mert azt gondoljuk, hogy az egyértelműen csak a háború elhúzódásához és eszkalációjához vezet. Ha az ukránok visszaállítanák a magyar kisebbségek eredeti jogait, akkor mi nem blokkolnánk, hanem hozzájárulnánk az ukrán–NATO miniszteri szintű bizottság összehívásához. Ezt a kérdést mi világosan a magyar kisebbség ügyéhez kötjük.” – mondta  Szijjártó Péter.

Már kétszer  is vizsgálódott a Velencei Bizottság

Nem mellesleg, nem ez az első alkalom, amikor a Velencei Bizottság vizsgálatnak veti alá az ukrán jogszabályokat a nemzeti kisebbségek jogainak lehetséges megsértése miatt: 2017-ben az ukrán parlament elfogadta az oktatási törvény módosítását, amely súlyosan korlátozta a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatáshoz fűződő jogait. Két évvel később az államnyelv-törvény módosítása szó szerint megtiltotta a kisebbségi nyelvek használatát a közélet szinte valamennyi területén. A Velencei Bizottság mindkét esetben  megállapította, hogy az ukrán jogszabályok nem teremtettek megfelelő egyensúlyt az ukrán nyelv megerősítésének legitim célja és a kisebbségek nyelvi jogainak megfelelő védelme között.

Szabó Kinga Mária