Vidék

Közösen építik a közösségi házat Szilágypérban

2014.08.20 - 12:34

Gyülekezeti terem, vendégszobák és idősek ellátását biztosító konyha is lesz a tavasszal elkezdett épületben, amelyet önerőből, kalákában, önmaguk és a falu számára építenek a lakosok.

 

„Szilágypérban igen gyakori a holland vendég. Már évek óta érkeznek ide olyan csoportok, amelyeknek tagjai vagy az egyház, vagy az iskola által szervezett programok színvonalát emelik. Ezen a héten egy 14 fős csoportot látunk vendégül, hétvégén pedig újabb vendégekre számítunk. A vendégeket általában a régi iskola épületében vagy családoknál szállásoljuk el, ami nem minden esetben a legmegfelelőbb, éppen ezért egy közösségi ház építését, kialakítását tervezi az egyházközség” — mondta tavaly nyáron, az első Hazatérés Napján Szabó Sándor lelkipásztor. Az idén hazatérők pedig már szemügyre is vehették a templom közelében emelkedő építményt, hiszen a terv azóta testet öltött: év elején megásták az alapokat, állnak az épület falai, hamarosan rákerül a vendégszobáknak helyet adó manzárd-rész, és év végére a tető is felkerül. Az alsó részben egy 70 négyzetméteres gyülekezeti termet, mosdókat és konyhát alakítanak ki, amely nem csak a közösségi ház majdani vendégeit látja el, hanem a falu idős lakóit is. „Nagyon sok az egyedül élő öreg Szilágypérban, akik számára komoly megerőltetést jelent akárcsak a legegyszerűbb étel elkészítése is — magyarázza Szabó Sándor. — Ebben a konyhában szeretnénk egyfajta kifőzdét kialakítani, azaz itt készülne el napjában egyszer az étel, az ebéd, amelyet aztán vagy mi vinnénk haza az időseknek, vagy ők jönnének el utána.”

A közösségi ház önerőből, kalákában épül, mindenki besegít — ki kétkezi munkával, ki fizikai erő híján azzal, hogy fizeti egy-egy napszámos munkadíját. „Egyre többen jelentkeznek, egyre többen akarnak segíteni, hiszen értik és érzik: önmaguk, a falu számára épül a ház, és a közös munka során még inkább összekovácsolódik a közösség.”

 

Szabó Kinga Mária