Vidék

Közösen emlékeztek az elhurcoltakra Mezőfényen

2015.01.16 - 19:00

Péntek reggel közös megemlékezésre gyűltek össze a mezőfényiek, hiszen ebből a községből is sokan kerültek a lágerekbe a deportálás idején. A szentmisét követően a helyi temetőben folytatódott a megemlékezés, ahol a diákok verses előadást mutattak be.

Péntek reggel szentmisével kezdődött a deportáltakról való megemlékezés a mezőfényi római katolikus templomban. Czier István helyi plébános szentbeszédben azokat az érzéseket próbálta feleleveníteni, melyekkel a deportáltaknak kellett megbirkózniuk elhurcolásuk idején. A félelem, a bizonytalanság kerítette őket hatalmukba, hiszen nem tudhatták, mi lesz velük, mi lesz itthon maradt családtagjaikkal, hazatérnek-e még egyáltalán? Az embert próbáló viszontagságok közepette azonban pozitív tulajdonságok is előtérbe kerültek, hiszen egymást segítették az emberek, csak így tudták túlélni a megpróbáltatásokat. Előtérbe került az összefogás, amit a mai kor embere is jó példaként kell hogy szemléljen, nem csak a bajban kell összefogni, hanem akkor is, ha jól megy a sorunk. Az elhurcoltak magukkal vitték hitüket, vallásukat. Ez támogató erő volt a túléléshez, ugyanúgy, mint a közös ima és a vágy, ami segítette őket abban, hogy valaha hazatérjenek. A szentmisére nemcsak idősek és valamikori deportáltak érkeztek, hanem iskolásgyerekek is. A plébános kiemelte, külön örül, hogy a fiatalok is részt vesznek a megemlékezésen, így megismerik a történelmet, hallják a történeteket, hiszen egyre fogy az idő, míg az elhurcoltak köztünk élnek még. A tegnapi ima nemcsak a deportáltakért, hanem a fiatalokért is szólt, hogy nekik ne legyen részük ilyen szörnyűségekben.

A szentmise után a temetőben lévő emlékműnél folytatódott az ünneplés. Fényi Lőrinc polgármester elmondta, 319 mezőfényi lakost vittek el annak idején a munkatáborokba, közülük ma már mindössze nyolcan élnek. És bár mindössze hetven év telt el azóta, hogy embertelen körülményeket tartogató útjukra indultak, az emlékek fakulnak. „A világ urai a globalizációt hirdetik, mi tudjuk azonban, hogy közösség, közös kultúra, hit nélkül nincs jövő” — fejtette ki a polgármester. Az ünnepségbe a helyi általános iskola diákjai is bekapcsolódtak, verset mondtak, és a deportálás rémségeit is felelevenítették a jelenlévők előtt.

A megemlékezés a helyi Német Demokrata Fórumnak, az RMDSZ helyi szervezetének, valamint a deportáltak koszorúinak elhelyezésével ért véget, a diákok pedig egy-egy gyertya meggyújtásával emlékeztek hősi halált halt elődeikre. Az ünnepség közös beszélgetéssel és szeretetvendégséggel ért véget a kultúrotthonban.