Belföld

Közösen buktatnának kormányt a szociáldemokraták és az „aranyoskák”

2026.04.27 - 17:21
Grindeanu pártelnök szerint a PSD-nek semmiféle megállapodása nincs az AUR-ral a bizalmatlansági indítvány utáni időszakra — ők csak a jelenlegi Bolojan–kormányt akarják mindenképp megbuktatni.

Pontot téve a találgatások végére, Marian Neacșu volt kormányfőhelyettes hétfőn bejelentette, hogy a PSD és az AUR közösen terjeszt be bizalmatlansági indítványt az Ilie Bolojan vezette kormány ellen — a két párt vezetősége őt, valamint Petrișor Peiut, az AUR-os szenátusi frakcióvezetőjét bízta meg a közös bizalmatlansági indítvány technikai részleteivel.

Simion szerint már május 5–én szavazhat róla a parlament

Neacșu hangsúlyozta, hogy ők kizárólag a technikai résszel foglalkoznak. Az indítvány szövegét a két alakulat közösen fogalmazza meg, de meggyőződése, hogy a pártvezetők egyet fognak érteni azzal, hogy minden parlamenti képviselő hozzájárulhat az indítvány szövegéhez, vagy támogathatja azt aláírásával.
Petrișor Peiu is hangsúlyozta, hogy a két párt közösen fogja beterjeszteni az indítványt május elején — ugyanakkor az AUR–pártelnök George Simion nyomatékosította: csak akkor nyújtják be, amikor amikor meglesz a 233 támogató aláírás. Optimistán hozzátette azt is, hogy már kedden benyújthatják a dokumentumot, a szavazásra pedig május 5-én kerülhet sor.

Az újságírók azon kérdésére, hogy a közös indítvány beterjesztése tekinthető-e az együttműködés és a közös kormányzás felé tett első lépésnek, Neacșu úgy válaszolt: „Minden út az első lépéssel kezdődik. Most a jelenlegi kezdeményezés küszöbén állunk.”
Igazi politikusválasz, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy a PSD berkeiben (főleg a déli megyékben) sokan szimpatizálnak az AUR–ral.

Grindeanu: Vagy ellenzékben leszünk, vagy egy kormánykoalíció tagjaként folytatjuk

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök magyarázata szerint a PSD, az AUR és az indítványt támogató többi parlamenti párt azért lép közösen, mert így elkerülhető, hogy a külön-külön benyújtott indítványaik „kioltsák egymást”, és egyik se kapja meg a kormány megbuktatásához szükséges támogatást. Emlékeztetett arra, hogy a PSD-nek 129 parlamenti képviselője és szenátora van, és a 233 szavazatot jelentő minősített többséghez 104 hiányzik.
Hozzátette azt is, hogy a PSD-nek semmiféle megállapodása nincs az AUR-ral a bizalmatlansági indítvány utáni időszakra.

Mint mondta, a bizalmatlansági indítvány politikai természetű kezdeményezés, és azárt nem tájékoztatta „az egykori koalíció vezetőit”az AUR–al közösen tervezett bizalmatlansági indítványról, mert szerinte ez „parlamenti szintű” kezdeményezés, ugyanakkor a PSD már egy hete egyértelművé tette a szándékait.
„Engem és a kollégáimat azzal bíztak meg a PSD polgármesterei és mindazok, akik egy héttel ezelőtt részt vettek a belső szavazáson, hogy váltsuk le ezt a kormányt (...) És amit ma tettünk, azt azért tettük, hogy maximalizáljuk az esélyeinket.” — fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha sikerül megbuktatni a Bolojan-kabinetet, a politikus azt válaszolta, hogy a PSD továbbra is más pártokkal koalícióban kormányozna. Leszögezte, hogy az álláspontjuk nem változott: vagy ellenzékben lesznek, vagy egy kormánykoalíció tagjaként folytatják.
Elmondta azt is, hogy tiszteletben tartják az államfő álláspontját, aki nem kíván AUR-ral közös parlamenti többséget, és olyan kisebbségi kormányt sem, amelyet az AUR támogatna. A PSD ugyanakkor továbbra is a jelenlegi kormány leváltását akarja, erről pedig egy hete a párt elsöprő, 98 százalékos többséggel döntött - emlékeztetett.

Szabó Kinga Mária