Belföld

Közös munkacsoportok felállításáról állapodott meg Románia és az IMF

2017.03.09 - 15:11

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a román gazdasági minisztérium közös munkacsoportjainak felállítását jelentette be csütörtökön a bukaresti gazdasági szaktárca, amely három témában működik együtt a nemzetközi intézettel.

A minisztérium közölte, hogy Mihai Tudose tárcavezető megbeszélést folytatatott az IMF küldöttségével. A román fél a magáncsőd intézményének bevezetésről, a gazdasági minisztérium alárendeltségébe tartozó állami vállalatok irányításának hatékonnyá tételéről, és egy gazdasági fejlesztési alap létrehozásáról egyeztet az IMF-el.

Romániának nincs együttműködési megállapodása az IMF-el, a legutóbbi 2015 szeptemberében járt le.

A román parlament 2015 májusában szavazta meg a magáncsőd bevezetéséről szóló törvényt, de annak hatályba lépését már többször elhalasztották, mivel a törvény alkalmazásához szükséges intézményrendszert nem állították fel. A tervek szerint a jogszabály augusztustól lép hatályba, és lehetővé teszi a jóhiszemű eladósodott magánszemélyeknek, hogy csődbiztos felügyelete alatt átütemezzék adósságaikat.

Emellett a román kormány az IMF-el kötött korábbi megállapodásokban vállalta, hogy állami vállalatok élére a versenyszférából alkalmaz vezetőket. Ezt az átalakítását még végre kell hajtani a minisztériumhoz tartozó egyes társaságoknál.

Az év elején hivatalba lépett román kormány tervei között szerepel egy norvég és francia mintára létesítendő gazdasági fejlesztési alap, amit egyebek mellett a román állami vállalatok nyereségéből származó osztalékokkal töltenének fel. A kormány becslése szerint a következő négy évben 10 milliárd euró kerülhet a román gazdaságba az alap által elvégzendő beruházások nyomán. Mihai Tudose szerint Románia fel akarja használni az IMF tapasztalatát a befektetési alap létrehozásában és működtetésében.

Romániának 2009 óta egy készenléti és két elővigyázatossági típusú hitelmegállapodása volt az IMF szervezésében, mindegyik két-két évre szólt.