Nagykároly

Közös Himnusz-szavalásra várják a nagykárolyiakat is!

Január 22-én, vasárnap délután, 18 órakor a színház előtti téren lesz a közös Himnusz-szavalás, amelyre hívják és várják a károlyiakat
2023.01.17 - 16:19
Nagykároly is csatlakozik a Szavaljuk együtt határon innen és túl a Himnuszt! elnevezésű kezdeményezéshez, amelyet a nemzet egységének és a magyar közösség együvé tartozásának céljából hívott életre Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma.

Idén január 22-én a magyar kultúra napján egyúttal a Himnusz 200. évfordulóját is ünnepeljük. 1823-ban ezen a napon, Szatmárcsekén tisztázta le Kölcsey Ferenc a magyarság nemzeti imádságának kéziratát - emlékeztet a kulturális tárca. A Kulturális és Innovációs Minisztérium ezért január 22-én "a nemzet egységére, a magyar közösség együvé tartozásának erejére, illetve arra szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy az összetartozás megélése a nemzet megmaradásának záloga".

"Csatlakozva a kezdeményezéshez, Nagykárolyban január 22-én, vasárnap délután, 18 órától a színház előtti téren fogjuk elmondani kivetített szöveg alapján Kölcsey Ferenc Himnusz című versét.  A szervező, a Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület arra kér mindenkit, aki csatlakozni szeretne a versmondáshoz, hogy vasárnap a kezdés előtt 10 perccel legyen a színház előtt.
Áprilistól városunkban ismét lesz Kölcsey szobor s e versmondással tisztelgünk a költő életműve előtt. Mindenkit szeretettel várunk!" -fogalmaznak felhívásukban az egyesület tagjai.

Az adott napon a magyarországi állami megemlékezés után az Országház főlépcsőjén a 200. évfordulót szimbolizálva 200 gyerek - 100 magyarországi és 100 határon túli - szavalja majd a Himnuszt, Novák Katalin köztársasági elnökkel közösen. A KIM közlése szerint ezzel egy időben négy határon túli helyszínen: a partiumi Nagyváradon, Nagykárolyban, a székelyföldi Székelyudvarhelyen, a felvidéki Nagymegyeren és a délvidéki Zentán, valamint Kölcsey egykori lakhelyén, Szatmárcsekén, és az Európa Kulturális Fővárosa Veszprémben is ugyanebben az időpontban szavalják majd a Himnuszt.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium pedig arra bíztat mindenkit, a határon túli és inneni magyarokat, hogy "átélve a nemzethez tartozás megtartó és megerősítő érzését, kapcsolódjon be a közös szavalásba".
Jöjjön el Ön is, csatlakozzon a kezdeményezéshez, hogy együtt szavaljuk nemzeti imánkat!

Hírszerkesztő