Szatmárnémeti

Közlemény: A magyar egyházakat támadja a PNL – AUR szövetség

2024.11.11 - 14:49

A PNL, amely most újra a szélsőséges AUR-ral szövetkezik, egyházaink támadásával próbál politikai tőkét kovácsolni.

Azokat az egyházakat támadja, amelyek hosszú időn keresztül vállalták a magyar anyanyelvű gyerekek oktatásának felelősségét, de közel 1300 román anyanyelvű diák is tanul a római katolikus vagy a református egyházhoz tartozó ingatlanokban.

A gyerekek ezekben az oktatási intézményekben nem csak lexikális tudást szereznek, hanem olyan, közösségeink számára fontos értékekkel is megismerkednek mint a békés együttélés, vagy a kölcsönös tisztelet.

A PNL – AUR szövetség célja éppen a közösségek közötti kölcsönök tisztelet és elfogadás aláaknázása, veszélybe sodorva a közös jövőt, amelyet eddig együtt építettünk.

Hangsúlyozzuk: meglátásunk szerint Szatmárnémeti nem lehet olyan politikusok játszótere, akik szélsőséges eszméket hirdetve, a hatalom megszerzése céljából szítanak konfliktusokat.

Adrian Cozma, a mérgező szellemiségű PNL – AUR szövetség szószólója tevékenységével egyfajta szimbóluma lett annak az igen veszélyes politikának, amely lábbal tiporja az egység értékét és a nehezen felépített kölcsönös tiszteletre alapuló viszonyt.

Cozma egy olyan szövetség eszköze lett, amely gyűlöletet szít Szatmárnémetiben, a békés együttélés otthonában.

Épp a farkas kiált farkast! 

Adrian Cozma az oktatás politizálásával vádaskodik, miközben a Szatmárnémeti PNL listáján az idei választások alkalmával is számos párttagkönyvvel rendelkező iskolaigazgató szerepel.

Közlemény
(CMF: 13240004)

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

(Nyitóképen a szatmárnémeti Ioan Slavici Főkollégium épülete. Fotó: Az iskola Facebook oldala)

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Használni is kell azt, amit a nyelvhasználati jog biztosít

Elkészült a Kisebbségi nyelvi jogok Romániában – gyakorlati kérdések és válaszok címet viselő, a kisebbségi nyelvhasználat fontosságát szorgalmazó kiadvány.
Belföld

Az elnöknek sem tetszik a szélsőségellenes tervezet

A jobboldali pártok után Nicuşor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta és legionárius propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás ellen.
Szatmár megye

Közzétették a képességfelmérő vizsga eredményeit

Óvások előtti eredményekről van szó, a végleges jegyek július tizedikén lesznek.