Szatmárnémeti

Közhasznú szolgáltatások

2014.02.25 - 09:39

Mint dr. Puskás Csaba családorvos és Szeredai Ervin alelnök elmondta, az Új Remény Egyesület 2010 októberében került hivatalosan bejegyzésre. Céljuk a rászorulók és hátrányos helyzetűek segítése, támogatása, lelkiekben és anyagiakban egyaránt.

Fő működési területeik közül az egyik legfontosabb a szenvedélybetegek megsegítése, kezelése, rehabilitációja. A Kossuth-kerti Partiumi Magyar Napokon is ott volt az egyesület, s önkénteseik készségesen válaszoltak a szenvedélybetegségektől szabadulni vágyóknak, ezek hozzátartozóinak, de a többi érdeklődőnek is. Mint a nemrégiben megtartott sajtótájékoztatón is elhangzott, a szenvedélymentesség elérését terápiás úton kívánják előmozdítani, nem feledve az utógondozás fontosságát sem. Ebből kiindulva a prevenciós munkára is nagy figyelmet fordítanak, különböző akciókkal szeretnék felhívni a körülöttünk élők figyelmét a szenvedélybetegségekre és azok káros hatásaira.

 

Gyógyászati eszközök

 

Ugyancsak tevékenységeik közé tartozik, hogy — a lehetőségeik függvényében — gyógyászati eszközökkel, berendezésekkel segítsék az egészségügyi intézményeket. A mozgássérültek mindennapjait ingyenes egészségügyi segédeszközök biztosításával és különböző programok szervezésével könnyítik: tolókocsit, mankókat, szobavécét, járókeretet, speciális ágyat biztosítanak.

 

Awana klub

 

Kiemelt fontosságú tevékenységük továbbá az Awana gyermekklub beindítása, ahova elsősorban olyan 6—16 év közötti fiatalokat várnak, akik még nem, vagy csak keveset hallottak az evangélium örömüzenetéről. Játékos vetélkedő formában tanítják őket a bibliai igazságokra és azoknak a hétköznapi életben való alkalmazására is. A találkozókra csak tanév ideje alatt kerül sor, s — önkéntesek hiányában — kéthetenként. Legközelebb március 1-jén találkoznak, a szatmárnémeti Bălcescu–Petőfi Általános Iskola tormatermében. Bővebb információk a http://www.9speranta.ro honlapon, a [email protected], a [email protected] e-mail-címeken vagy a 0744-539213-as telefonszámon kaphatók.