Szatmárnémeti

Közgazdász Vándorgyűlés — még várják a jelentkezőket

2013.10.09 - 15:39

Október 18-20. között Nagyváradon szervezi meg az RMKT a XXII. Közgazdász Vándorgyűlését, az eddigi évekhez képest másfél naposra bővült a rendezvény szakmai programja.

 

 

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság vándorgyűlése kapcsán Pajzos Csabát, a Partiumi Keresztény Egyetem dékánját, az RMKT Bihari szervezetének elnökét, a Közgazdász Vándorgyűlés főszervezőjét kérdezte Bagaméri Noémi, az RMKT sajtóreferense.

— Milyen indíttatással alakult a Közgazdász Vándorgyűlés és milyen igény volt rá az évek során?

— A Közgazdász Vándorgyűlés az erdélyi magyar közgazdászok évenként megrendezésre kerülő kiemelkedő eseménye, mely a szakmai tapasztalatcsere mellett lehetőséget nyújt a különböző erdélyi megyék és régiók közgazdászainak találkozójára is.

— Mitől lesz különleges a XXII. Közgazdász Vándorgyűlés, miben különbözik az eddigi rendezvényektől?

— Az eddigi évekhez képest másfél naposra bővül a rendezvény szakmai programja. Plenáris előadásokkal kezdünk péntek délután, melyet szombaton délelőtt szekciómunkálatok követnek és szombat délután fejezzük be a szakmai részt egy második rendezvényt lezáró plenáris ülésszakkal.

— Miért épp Nagyváradon kerül megszervezésre a rendezvény?

— A Vándorgyűlést hagyományosan évente más-más erdélyi városban szervezzük meg, váltakozva erdélyi és partiumi városokban, és így került 1998 és 2005 után sorra ismét Nagyvárad, mint ezen kiemelkedő rendezvény következő helyszíne. Az előző váradi rendezvények Félixfürdőn voltak megszervezve, az idei lesz az első Vándorgyűlés, amelynek Nagyvárad és a Partiumi Keresztény Egyetem ad otthont.

— Milyen szempontot vettek figyelembe, amikor kiválasztották a szekciókat és előadókat?

— Idei rendezvényünk központi témája az Együttműködési és társulási formák a jövő gazdaságában. A plenáris előadókat és a szekciókat úgy alakítottuk ki, hogy szakmai előadásokon keresztül a résztvevők betekintést nyerjenek azokba az új együttműködési és társulási formákba, amelyek a szövetkezetek, ipari parkok, klaszterek, közbirtokosságok, vidékfejlesztés, valamint a turizmus-vendéglátás mentén a jövő gazdaságának alappillérei lehetnek.

— Milyen közösségi élményekkel lehet gyarapodni a szakmai előadáson kívül?

— A Közgazdász Vándorgyűlés hagyományosan egy jó közösségi hangulatú rendezvény is, amely az elmúlt évek során közgazdászok, vállalkozók és a szakma iránt érdeklődők évenkénti találkozóhelyévé nőtte ki magát. A kötött szakmai programok mellett esténként jó hangulatú közösségi estélyeket is szervezünk, amelyek a résztvevők közötti szakmai hálók további építését és erősítését szolgálják.

— Emeljen ki egy–két előadást, amire mindenképp el kell menni!

— Plenáris előadónak nemzetközi és országos hírű szakértőket kértünk fel, ezen előadásokon mindenképpen érdemes részt venni. A szekciókba viszont olyan közönséget várunk, akik már tematikusan érdeklődnek konkrét együttműködési formák iránt.

 

Lehet jelentkezni

Az eseményre a rendezvény honlapján, a http://vandorgyules.rmkt.ro internetes oldalon lehet jelentkezni, legkésőbb október 11-ig.