A közelmúltban hét Szatmár megyei középkori templom turisztikai célú fejlesztése valósult meg európai uniós támogatással. A Szent István Kör fontos feladatának tartja az épített örökségünk számbavételét, a most induló sorozat is ezt a célt szolgálja.

A határral kettévágott történelmi Szatmár épített öröksége sajátos archaikus jegyeket őriz. Az apró, néhány száz lelkes falvak viszonylag sűrű hálózata is középkori örökség, egykor a Kárpát-medence alföldi részein általános volt, mára csak néhány peremterületen maradt meg. Ez a településszerkezet is meghatározza azokat a szerény kereteket, amelyekkel az itt élő közösségek rendelkeztek és épített örökségükre fordíthattak. Az ártéri erdők, a vízjárta lápos helyek védelmet adtak tatár és török ellen, de egyben a gazdasági fejlődést is behatárolták. E kényszerből kovácsolódott erény, hiszen a középkorban épült apró falusi templomok szinte érintetlenül vészelték át a századokat, és mára értékes műemlékekként turisztikai célpontokká váltak. Épített örökségünk számbavétele fontos feladatunk, ezt szeretnénk tudatosítani a most induló sorozatunkkal.

Vetés, református templom

A település 1265 Szatmárnémeti és Csenger között, a Szamos bal partján fekszik. Legkorábbi említése 1265-ből származik, ekkor a Kaplony nem birtoka. Később is e nemből leszármazó családok birtokolnak itt, közülük a legjelentősebbek a településről Vetésinek nevezik magukat és székhelyüket is tartották. A Vetési család őse Péter fia Péter, akit 1312-ben iktattak itt be az őt megillető örökrészekbe. E család marad legjelentősebb birtokosa a településnek a XIX. század elejéig. A középkor folyamán azonban tulajdona volt itt a Kaplony nemből származó összes ágnak: a Vadai, a Bagosi, a Csomaközi és a Károlyi családnak is.

A település a XIV. században többször is helyet adott megyei és nádori közgyűléseknek. A Vetésiek a gazdagabb megyei családok közé számítottak a középkor folyamán, de nem játszottak szerepet az országos közéletben. Egyetlen kivételt Vetési Albert jelenti, aki Hunyadi János, majd Mátyás király híveként jelentős diplomáciai küldetéseket végzett, magas egyházi és állami méltóságokat töltött be. Így 1459-től veszprémi püspök és egyben titkos kancellár is. Személyének köszönhető bizonyára, hogy a család Vetésen birtokló tagjai 1458-ban a királytól rév és vámszedői jogot kaptak a Szamoson, de ugyancsak az ő közbenjárására nyert a vetési templom 1455-ben búcsújogot a pápától. Ugyancsak ekkor kerülhetett egy alapos javítás és bővítés során a templom déli falára, magasan a főpárkány alatt egy háromszögű címerpajzs, benne faágon ülő, szárnyát felemelő madárral és a Vetési Albertre utaló V A monogrammal.

A Szent Miklós tiszteletére felszentelt középkori templom első közvetett írásos említése a pápai tizedjegyzékben található: 1333-ban Kozma, 1334-ben pedig Miklós nevű papja tűnik fel. Későbbi források tanúsága szerint a középkor folyamán a templom a Vetési család kegyurasága alá tartozott. A település lakossága viszonylag korán, még 1545 előtt tért át protestáns vallásra, 1570 körül a lutheri irányzat helyét átvette a kálvini. A szatmári egyházmegyébe tagozódott egyházközsége a következő századok során a Kökényesdi, Iváncsy és Vetési családok pártfogása alatt fejlődött.

A téglából emelt középkori templom ötszintes tornyát a téglalap alaprajzú hajóval, valamint a nyolcszögzáródású szentéllyel együtt támpillérek erősítik minden oldalról. A szentély északi falához a középkorban sekrestye is tartozott, erre a kiugró falsík és az itteni támpillér helyzete is utalt, illetve az újonnan előkerült kapu.

A templom neogótikus átépítése előtti időszakból, a XIX. század második feléből fennmaradtak a templom középkori állapotát tükröző rajzok és metszetek. Schultz Ferenc építész, Henszlmann Imre művészettörténész és Rómer Flóris kanonok, a magyar régészet úttörője, 1864-ben örökítette meg a templom több, azóta eltűnt részletét. A templomtorony köntöse is neogótikus lett, ám középkori eredetét a belsejében befalazott résablakok, illetve kettős, csúcsíves ablakok igazolják. A rajzok tanúsága szerint különösen érdekes volt a lépcsős béllettel és vállpárkánnyal kialakított, csúcsíves, háromszögű oromzattal lezárt nyugati kapuzat, melyet a XIV. század első felére kelteznek. A templomhajó és a szentély csúcsíves ablakai szintén középkoriak, csupán mérműveiket tördelték ki valamikor az újkorban. A déli oldalon is nyílt egykor kapu, ezt utóbb befalazták. E felett látható ma a V A monogramos címer.

A templomhajóba a torony alatti csúcsíves ajtón keresztül lehet belépni. A belső tér részben még őrzi középkori jegyeit, szentélyét kétszakaszos keresztboltozat fedi és félköríves lezárású diadalív választja el a hajótól. A félhengeres pillérekről induló bordák egyszerű, díszítetlen zárókőben egyesülnek, a pillérek konzoljain egyszerű növényi ornamentika látható. A hajó kazettás mennyezete 1794-ben készült, egy tűzvészt követő helyreállítás során. Felirata szerint a templomot 1325-ben „fundálták”, persze ez az adat inkább a kor történeti emlékezetét dokumentálja és kevésbé tekinthető hiteles történeti forrásnak.

A templom 2014-ben történt felújítása alkalmával került elő a szentély északi falában egy eredetileg csinos, fiatornyos záródású, boltozott fülkéjű szentségtartó és a csúcsíves sekrestyekapu. Ugyanekkor derült ki, hogy a szentély délnyugati sarkába kívülről nyílt egy másik bejárat is, míg a hajó délkeleti sarkában egy mellékoltárra utaló, szegmensíves fülke.

http://www.temple-tour.eu/hu/vetes/54

Szőcs Péter Levente