Sport

Középhátvéd érkezett az Olimpiához

2015.08.10 - 15:19

Hétfőn érkezett meg a szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapatához Ionuţ Tătar.

A fiatal középhátvéd hiánypótló lehet, amennyiben megfelel a szakmai stáb elvárásainak. Mint ismeretes, Florin Mureşan múlt héten ismét bokasérülést szenvedett, egyelőre egy hétre dőlt ki a sorból. Csik Tibor vezetőedző korábban jelezte, Mureşan folyamatosan profihoz nem illő sérüléseket szenved, ezért négyszemközt is elbeszélget a játékossal. A mostanit megelőzően például egy baráti lábteniszezés alkalmával sérült meg a szabadidejében, akkor is bokaficamot szenvedett, így nem tudta segíteni az FC Olimpia II-t a Liga 3 osztályzón, az Almásbalázsfalvi Luceafărul elleni visszavágón, amikor 5–2-re kaptak ki a szatmáriak.

Tătar korábban játszott a Pandurii Tg. Jiu, a CSU Craiova és a Resicabányai Metalul csapatainál is. Most Csik Tibinek kell bizonyítania, hogy helye van az Olimpia keretében. Erre már kedden sor kerülhet, hiszen 18 órától Nagyváradon a harmadosztályos Luceafărul ellen játszik a csapat felkészülési mérkőzést.

Nem tart már a kerettel a szerb Velimir Stankovici. A csatár múlt pénteken kapott 45 perc bizonyítási lehetőséget az Érmihályfalvi Unirea elleni felkészülési mérkőzésen, gólt is rúgott, azonban játéka nem nyűgözte le a szakvezetőket, így útjára engedték.

Kedden várnak a csapathoz további két játékost. Egy támadó és egy balhátvéd érkezhet az Olimpiához, utóbbi az Adrian Sălăgeanu által hagyott űr betöltésére.

Dan Băbuţ Domuţa klubelnök megkeresésünkre elmondta, két évre érvényes szerződést kötöttek a tordai születésű középpályással, Rareş Takáccsal, illetve az Olimpiához visszatért csatárral, Alex Boştinával is.