Nagykároly

Közép-ázsiai juhászkutyák állnak a nagykárolyi kutyakiállítás reflektorfényében

2024.09.17 - 17:49
A szeptember 21-i, szombati expóra közel 300 ebet várnak Romániából és külföldről a szervezők.

A Szatmári Ebtenyésztők Egyesülete szeptember 21-én, szombaton Nagykárolyban, a Károlyi-kastély parkjában szervez kutyakiállítást, amelyre közel 300 négylábú vendéget várnak az országból és külföldről egyaránt.

Az expó keretében három kiállítás lesz megtartva, délelőtt egy országos, délután egy nemzetközi, közben pedig egy klubkiállítást is tartanak, utóbbit kifejezetten a közép-ázsiai juhászkutyák számára.

A hazai kutyatartók mellett, lett, szlovák, cseh, magyar, szerb résztvevői is lesznek az eseménynek.

Az ítészi feladatokat öt szakember látja el. A zsűri tagjai között egy oroszországi szakember is lesz, aki az orosz közép-ázsiai kutyaklub alelnökeként, ennek a fajtának az ismerője. A versenyt megelőzően, ő szombaton egy tudományos előadást is tart erről a fajtáról a kutyatulajdonosok és az érdeklődők számára.

Az orosz bírónő mellett egy szerb és három romániai szakember vesz részt a kutyák elbírálásában.

A program reggel 9-től kezdődik az országos kiállítással, 11-től a klubkiállítás, 13 órától pedig a nemzetközi kiállítás zajlik majd.

A belépés ingyenes!

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

hirek/2024/09-szeptember/plakat-1.webp