Programajánló

Közel százan lépnek színpadra vasárnap

2013.12.19 - 11:15

December 22-én a Szent László Közösségi Ház lesz a helyszíne annak a nagyszabású zenés programnak, melyet a nagykárolyi Kulturális Központ zenetanár-referense, Szűcs József szervez.

Közel száz fellépő áll színpadra a Song 4 XMas rendezvény keretében, mely azért lesz ilyen nagyszabású, mert átfogja azt a tíz éves korszakot, amióta Szűcs József látja el a Kulturális Központ zenetanári feladatait.

„Tíz éve annak, hogy átvettem a könnyűzenei képzés oktatását a Nagykárolyi Kulturális Központban. Az eltelt időszak nagyon gyümölcsöző volt, hiszen az akkor Puiu Bărnuţiu Jr.-tól átvett feladatkör ellátása révén nagyon sok diák került ki a kezem alól. Többen közülük maradtak a zenei pályán, és sokan a választott polgári hivatásuk mellett — igaz, csak hobbiszinten — továbbra is zenélnek. Nagyon büszke vagyok mindegyikükre és arra, hogy az évek során, még ha távol is kerültünk egymástól, megmaradt közöttünk egy jó bizalmi viszony, s ez a felhívásomra érkezett válaszok kapcsán is igazolást nyert. Szeretném, ha ezt az évfordulót együtt ünnepelnénk meg minden volt és jelenlegi tanítványommal. A Song 4 Xmas elnevezésű, ma már hagyományosnak számító karácsonyi koncertünk ideális alkalom egy ilyen jubileumi találkozónak” — fogalmazott Szűcs.

A finisbe érve most már kialakult a vasárnap délutáni esemény pontos ütemterve. A 17 órától kezdődő koncert keretében fellép az a közel száz egykori tanítvány, akinek sikerült beilleszteni a napirendjükbe a rendezvényen való részvételt. A Song 4 XMas keretében kiosztásra kerül majd a Lucendum-díj is, amelyet a volt és jelenlegi tanítványok közül azok kapnak, akik hazai vagy nemzetközi szinten kiemelkedő eredményeket értek el, illetve az intézmény népszerűsítésében kiemelkedő szerepet töltöttek be. 16 órától egy képkiállítás is megtekinthető lesz majd, amelyen a Művelődési Központ könnyűzene szakosainak fényképei láthatók a 2003–2013 időszakból. A rangos eseményre minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak.