Szatmárnémeti

Közel kétszáz új fertőzött a megyében

2020.11.12 - 18:36

Az ellenpólus továbbra is a 6,99 ezrelékes Kolozs megye 14 281 esettel (413 új) és a 6,34 ezrelékes Szilágyság 4322 esettel (144 új), míg Bihar a maga 5,74 ezrelékével és 9772 esetével (228 új), a 3,98 ezrelékes Beszterce-Naszód 4043 esettel (137 új), valamint Máramaros 3,9 ezrelékkel és 6375 esettel (143 új) a középmezőnyben helyezkedik el.
Szatmár megyében november 12-én már 3265 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, megint nagyszámú, 198 új esettel többet, mint amennyi az előző összesítésben szerepelt, az újratesztelt betegek közül pedig 14-nek lett ismét pozitív a teszteredménye. Tovább emelkedett ugyanakkor a gyógyultak száma is, elérve az 1716-ot, ami azt is jelenti, hogy az előző összesítéshez viszonyítva 35 páciensnek sikerült legyőznie a kórt.
Házi elkülönítésben 1332-en vannak, az elvégzett tesztek száma pedig 38 923-ra emelkedett, azaz az előző összesítés óta 355 mintát elemeztek, amelyeknek (újabb rekordként) a 60%-a lett pozitív.
A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 1235 utazó lépett az ország és a megye területére, közülük 112 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták a negatív koronavírustesztet, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat. Szintén az elmúlt 24 órában a csanálosi átkelőnél belépésre jelentkezők közül 19 személynek kellett karanténba vonulnia, míg a halmi átkelőnél most sem jelentkezett belépésre egyetlenegy olyan személy sem, akinek házi elkülönítésbe kellett volna vonulnia.

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmár megye

Fokozódhat a madárinfluenza-járvány

A madárinfluenza okozta járványhelyzet fokozódásától tartanak az állategészségügyi szakemberek. Összefoglalták mit kellene tenniük a szatmári, hivatásos vagy háztáji baromfitartóknak, hogy megelőzzék az elhullást.