Augusztusban ismét lehetőséget kapnak a hazai végzősök arra, hogy érettségi oklevelet szerezzenek. A pótérettségit augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik meg.
Szatmár megyében közel hétszáz beiratkozóra számítanak, az elmúlt hónapban ugyanis 680 vizsgázónak nem sikerült érettségi diplomát szereznie, 80-an ugyanakkor beiratkoztak, de nem jelentek meg a próbákon. A Szatmár megyei vizsgázók 67,2 százaléka azonban sikeresen túl van a próbákon, egyikük ráadásul színtízessel.
Azok, akik úgy érzik, hogy másodjára — vagy akár sokadjára — is megpróbálnak leérettségizni, július 13-a és 24-e között iratkozhatnak be a pótérettségire. Az ehhez szükséges iratokat az iskolák titkárságán lehet benyújtani, illetve online vagy postán is elküldhetők a tanintézményeknek.
A jóváhagyott menetrend szerint augusztus 24-én román nyelv és irodalomból, 25-én a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 26-án a szaknak megfelelő választott tantárgyból, 27-én pedig anyanyelvből írásbeliznek a végzősök.
A nyelvi és digitális kompetenciák felmérésére ezúttal sem szerveznek szóbeli vizsgát, hanem elismerik a tanulók év közben kapott jegyeit, ahogy az a nyári érettségin is történt. Ez a folyamat augusztus 28-án, 31-én és szeptember 1-jén zajlik majd.
Az írásbeli vizsgák eredményeit szeptember 2-án 12 óráig teszik közzé, az óvásokat pedig ugyanaznap 14 és 20 óra között lehet benyújtani, elektronikus úton is. Az eredményeket — akárcsak a nyári érettségin — ezúttal is név nélkül közlik. Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket szeptember 5-én ismertetik. A sikeres vizsga feltétele a 6-os átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból.