A címvédő zöld-fehérek ezt megelőzően 2017. április 15-én a Vasastól kaptak ki bajnoki találkozón a Groupama Arénában, azóta 61 mérkőzésen át tartott a veretlenségi sorozatuk, amely ötven győzelem és 11 döntetlen után szakadt meg.
A miskolciak egyébként úgy ünnepeltek a találkozó végén az arénában, akárcsak egy bajnoki cím megszerzését. Nem csoda, hiszen 12 éve nem tudtak nyerni a Fradi elleni, az FTC mostani legyőzésével pedig már nincs veretlen csapat az NB I jelenlegi idényében, míg a Diósgyőr kispadján győzelemmel debütált az új vezetőedző, Zoran Zekic. Így hat egymást követő vereség után győzött ismét a DVTK, de legutóbbi sikerüket is a zöld asztalnál szerezték, amikor a koronavírusos megbetegedésektől tizedelt Újpest nem tudott kiállni ellenük. Viszont a mostani sikerével a Diósgyőr két pontra megközelítette az utolsó előtti Budafokot és négyre a már bennmaradó helyen álló Budapest Honvédot.
A magyar bajnokság „tavaszi” idénye egyébként ezen a hétvégén kezdődik a 17. forduló mérkőzéseivel. Szombaton az éllovas Ferencváros a Puskás Akadémia vendége lesz, míg a második MOL Fehérvár Budapestre utazik az Újpest elleni találkozóra. A harmadik MTK is idegenben kezdi az évet, vasárnap a Budafok vendége lesz.
A szatmári Cornel Enével és a Szatmárnémeti LPS-nél nevelkedett Claudiu Bumbával felálló Kisvárda nyitja a 17. fordulót a szombati, Mezőkövesd elleni hazai mérkőzéssel.
OTP BANK LIGA, 2. FORDULÓ
Ferencvárosi TC – Diósgyőri VTK 0–1 (0–0)
Gólszerző: Suljic 85.
Az állás: 1. Ferencvárosi TC 38 pont/15 mérkőzés, 2. MOL Fehérvár FC 29/15, 3. MTK Budapest 25/16 (…) 9. Újpest FC 19/16, 10. Budapest Honvéd 17/16, 11. Budafoki MTE 15/15, 12. Diósgyőri VTK 13/16.
Pótolni kell még az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzéseket:
Budafoki MTE – Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good – MOL Fehérvár FC