November 9-én, csütörtökön délután 17 óra 30 perckor hagyományosan látványos, új útvonalon átvezető lámpás felvonulással ünnepelnek, és segítenek is a rászorulóknak — sokadik alkalommal tartja meg a Szatmári Gemeinsam Német Ifjúsági Szervezet a Johann Ettinger Német Elméleti Líceummal és a Kálvária-templom német közösségével együtt a Szent Márton-napi ünnepséget.
A népes, közel ezer fős gyermeksereg — és természetesen kísérőik — Szent Márton püspök példáját követve segít a rászorulókon, ugyanis saját készítésű lámpásaikba a gyertyákat a német líceum önkénteseitől vásárolják meg, karitatív céllal: az így összegyűjtött adományt most a Szatmári Egyházmegyei Caritas a Szent Hildegárda Házi Betegápoló Központ beteg idősei megsegítésére fordítja.
A rendezvény 16 óra 45 perckor a Kálvária-templomban kezdődik, ahol a kicsiket, óvodásokat, előkészítő, valamint első osztályosokat a közösség plébánosai fogadják.
A régi központi munkálatok miatt a Márton-napi lámpás felvonulás 17 óra 30 perckor indul a Szatmár Megyei Múzeum elől (Vasile Lucaciu/Árpád utca) a mezőfényi fúvószenekar vezetésével, majd az 1 Decembrie 1918 (Széchenyi), a Gheorghe Lazăr (régi poliklinika) utcán, és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium épülete mellett haladva érkeznek a felvonulók a Kálvária-templomhoz.
Ott a második és negyedik osztályos gyermekek számára rendeznek programot: Pakot Géza atya beszél nekik Szent Mártonról és jó cselekedeteiről, rövid kisfilm eleveníti fel a püspök legendáját, Márton-napi énekeket énekelnek, átadják az összegyűjtött adományt, három nyelven imádkoznak, majd az áldás után a gyermekek szüleik kíséretében, énekelve kivonulnak a templomból.
Azok a pedagógusok, akik csoportjukkal, osztályukkal szeretnének részt venni a felvonuláson, felvehetik a kapcsolatot Rist Gabriellával, a Gemeinsam Német Ifjúsági Szervezet vezetőjével a 0742561564-es telefonszámon.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak a Márton-napi lámpás felvonulásra.
Szabó Kinga Mária