Szatmárnémeti

Közel 100 személyt bírságolhattak meg

Fotó: Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség
2021.04.19 - 07:05
Ezen a hétvégén is folytatódtak a „koronavírus-razziák, összesen 426 személyt igazoltattak, és 96 tömegközlekedési eszközt ellenőriztek.

Ezen a hétvégén is folytatódtak a „koronavírus-razziák”, azaz a hatósági ellenőrzések, melyek keretében a rendőrök egy megadott rendszer szerint járták sorra most is a bevásárlóközpontokat, piacokat, szórakozóhelyeket, leintették a távolsági kis- vagy nagy buszokat, és górcső alá vették, hogy be vannak-e tartva a járványmegelőzési szabályok, s közülük kiemelten az orrot-szájat eltakaró maszk viselése.

Mostani akciójuk keretében kiemelt figyelmet szenteltek az 562 házi karanténban és a 321 házi elszigeteltségben lévő személy ellenőrzésének; 25 kereskedelmi egységnél, 55 terasznál, étteremnél, gyorsétteremnél és szállodánál, valamint 12, nagy forgalmat lebonyolító helyszínen vizsgálódtak, ahol összesen 426 személyt igazoltattak, és 96 tömegközlekedési eszközt ellenőriztek.

Kutakodásuk még mindig nem volt eredménytelen — annak ellenére, hogy a több mint egyévnyi járványhelyzetben való létezést követően már mindenkinek tudnia kell(ene), hogy zárt térbe belépni, autóbuszra felülni csak orrot-szájat eltakaró maszkkal lehet, még mindig bőven vannak szabálytalankodók, az ellenőrző szervek pedig 93 esetben róhattak ki bírságot az egyéni védekezés előírásainak megszegése miatt.

Közleményében a rendőrség ismételten hangsúlyozza: a „koronavírus-razziák” a következő időszakban is folytatódnak, s emlékeztet, hogy a felelősségteljes viselkedés, a szabályok és a fizikai távolság betartása mindenki egyéni feladata, elsősorban saját egészsége megvédése érdekében. Sz.K.M.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Házkutatást tartanak a szatmárnémeti közlekedésrendészeten

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vizsgálódik hét Máramaros és Szatmár megyei helyszínen.
Belföld

Előzetesben a gyereket gázoló gyerek

A fiatalt gondatlan emberöléssel, gondatlan testi sértéssel, a baleset helyszínének elhagyásával és jogosítvány nélküli vezetéssel gyanúsítják.
Belföld

Tizenhét éves gázolt halálra egy kilencévest Bukarestben

Nem volt jogosítványa és cserben is hagyta az áldozatot. Van egy sérült is.