Kovács Levente professzor, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem volt rektora, az ismert rendező beszél önéletrajzi vallomásainak motivációiról.

— Mi tette időszerűvé ezt a könyvet?

— Az ember a nyugdíjas korhoz érve akaratlanul is számot vet mindazzal, amit elért, amit tett. Ez a számvetési kényszer működött bennem is, amikor ezt a „beszélgető könyvet” létrehoztuk kérdező partneremmel. Bevallom azonban, szólni akartam színházi életünk lényegéről is.

— Miről szól a könyv?

— Három nagy témája van. Az egyik az életem. A család, a gyermekkor, a baráti környezet, olykor pedig a különös véletlenek nagy szerepet játszottak sorsom alakulásában. Sokat köszönhetek a gyermekkori játékoknak, az ifjúkori olvasmányoknak. A másik nagy témakör színházi munkáim köre. Talán sikerül felidézni azoknak az értékeknek a hősies erőfeszítéseit, amikor ma már elfeledhetetlen körülmények között voltunk kénytelenek megharcolni a kisebbségi színházi intézményrendszer megmaradásáért. A harmadik kört színészképzésben, rendezők nevelésében eltöltött éveim képezik. Bemutatom tapasztalataimat, törekvéseimet, napszámosi és vezetői tevékenységemet, taglalom a képzés nagy problémáit, levonok néhány következtetést.

— Vannak-e könyvének szatmári vonatkozásai?

Természetesen vannak. A szatmári színház, a szatmári színjátszás és a közönség számos emlékezetes élménnyel ajándékozott meg. Mindez számvetéseimben jelentős szerepet kap. Nagy múlttal van itt dolgunk, és remélhetőleg nem kisebb jövővel.

— Hiteles tanúja volt nagy színházi eseményeknek. Mit üzen a ma színházkedvelője számára?

Azt, hogy soha ne adjuk fel a reményt. Valóban sok mindent láttam, sok mindent átéltem. Ezért is éreztem a felelősségét annak, hogy erre a könyvre energiát fordítsak. Könyvem talán indíttatásul és némileg adalékul szolgálhat azok számára, akik majd a diktatúra és az átmenet színháztörténetét fogják megírni. Fogódzó lehet azonban a most új utakat keresők-próbálkozók számára is, talán akad hasznos megfontolni való félévszázados szakmai múltamból. Biztató lehet a színházba járónak, hiszen fellebbenti a kulisszatitkok fátylát. Leginkább a fiatalokat szeretném bátorítani: ne hagyják cserben a színházzal szembeni álmaikat. Ha mindebből sikerül valamicskét is elérnem, munkám nem volt hiábavaló. Ugyanis a könyv sohasem csak az íróasztalfióknak készül. Én legalábbis ebben hiszek.

 Elek György