Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere szerint hatékony támogatásra az EU-s források mentén számíthatnak, a másik út pedig a magyarországi kormánytámogatás. Például ne lepődjenek meg, ha idén Nagykárolyba látogat Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök.

— Mit emelne ki a 2018-as évből? Hogy jellemezné azt?

— Nem sokat kell gondolkoznom. Két dolgot állíthatok előtérbe: az egyik nem is olyan rég történt meg, éspedig hála a Jóistennek elkészült a városunkat elkerülő út. Nagyon örülök neki! Ugyan mi, nagykárolyiak nem fogunk rajta járni, így hát tulajdonképpen azért örülünk, hogy az áthaladó forgalmat, főként a teherforgalmat elvezetjük a városból. Kicsit viccesen mondtam valakinek, hogy az elkerülő útnak talán csak a nyulak nem örülnek, hiszen ott, a mezőn a nagy csend helyett zaj lesz. Egy személy arról számolt be, hogy kint volt a gyümölcsösében, ami a terelőút mentén van, s a korábbi csend helyett az áthaladó kamionokat hallani. Hát sajnálom őket, akiknek ott van telkük, meg a nyulakat is, ám a város egészét nézve nagyon hasznos, hogy megszabadulunk ettől a borzalmas forgalomtól. A másik dolog, amit kiemelnék, az a pályázatok. A mögöttünk álló évet úgy jellemezném, hogy a sikeres pályázatok éve volt. Több mint huszonötmillió euró értékben már aláírtuk a finanszírozási szerződést. Továbbá úgymond csőre töltve vár még hét-nyolc tervünk, amelyek közül reményeim szerint minimum öt-hat nyerni is fog. Abban bízok, hogy ezeket az év elején alá is írjuk. Akkor — úgy érzem én — három éven belül olyan létesítményeket fogunk megvalósítani mindezekből, hogy még szebb lesz a városunk, még élhetőbb. Meglehet, hogy egyeseket mosolyra fakaszt, de ki merem jelenteni, hogy egy nyugati, egy osztrák városkával fogunk vetekedni.

Persze fel lehet vetni, hogy sok tekintetben nem érjük, nem érhetjük el azt a szintet. Eszébe juttatnám a nagykárolyi embernek, hogy honnan indultunk. 2000-ben, az év elején csak reggel és délután volt vizünk. '96 és 2000 között, amikor polgármester voltam, a mandátumom elején ért a gáz a városba. Négy vagy öt év alatt kiépítettük a hálózatot a városban. Arra nem térnék ki, hogy az elmúlt időszakban száztíz utcát sikerült leaszfaltoznunk, vagy hasonló, elsősorban infrastrukturális beruházásokat sikerült megvalósítani. Most pedig elértük, hogy három éven belül egy másik szinten legyünk. Ennek pedig örülnünk kellene. Tudjunk már örülni annak, amink van! Ne siránkozzunk mindig… Nem azt kell keresni, hogy „bezzeg”… Ha nem tudunk annak örülni, amink van, és mindig csak panaszkodunk, akkor az élet elszalad mellettünk, és azt fogjuk érezni, hogy semmi jó nem történt velünk. Igenis történnek velünk jó dolgok a sok rossz mellett, éppen ezért örüljünk a jóknak! Én például nagyon örültem, amikor átadták az elkerülő utat.

— Hogy lesz jövőre? Ugye önkormányzati választások lesznek 2020-ban…

— Nehéz kérdés.

— A fentiek alapján úgy tűnik, érez magában elég erőt, lelkesedést egy újabb mandátumra…

— Őszintén: igen. De nem merek egész konkrétan fogalmazni. Talán így a leghelyesebb: szeretném befejezni ezeket a dolgokat, amiket elkezdtünk, amikről beszéltem. És ezt nem tudom megvalósítani 2020 tavaszáig. Hogy kerek legyen ez az egész, az eltart '22-ig. Volna ez a két mobilitási terv, a Somos, a közvilágítás felújítása, a könyvtár, az uszoda… Mindeközben más úton is elindultunk. Itt van az íróasztalomon két ajánlólevél is. Az egyiket Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, a másikat pedig Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke írta. A magyar kormánynak címezték őket, és egy rendezvényparkot ajánlanak támogatásra méltónak bennük…

— Ez hol lenne? Erről még nem hallhattunk…

— A Teremi úton van egy 10 hektáros területe a polgármesteri hivatalnak. Ez is legalább hároméves — ha nem több — kifutású beruházás lenne. Sportpályák lennének benne, ifjúsági ház, egy hotel, egy többtermes rendezvényház, konferenciák és lakodalmak megtartására alkalmas helyiségek, parkolók, és mindez közel az elkerülő úthoz… Szóval igen komoly beruházás lenne, nagyon szép lenne. A multifunkcionális sportpályákon például koncerteket is lehetne tartani. A lényeg, hogy mindez nem a város központjában lel otthonra, ugyanis nem kell bezsúfolódnunk. Ezzel a beruházáscsomaggal — úgy érzem — pontot tennénk az i-re. A városnak lenne egy olyan épületkomplexuma, amit már csak működtetni kell, és nem állandóan azon rágódni, hogy nincs hol megvalósítani az elképzeléseinket.

Tehát ezeket szeretném én, és ezért, ha a Jóisten megtart, és egészséget ad, akkor megint megpályáznám a polgármesteri feladatokat. De túl korai erről beszélni. Nem mondom, hogy nem érdekel ez a feladatkör, hogy nem szeretném, de hagyjuk inkább az év végére ezt a kérdéskört!

— Az infrastrukturális beruházások mellett fontos az oktatás is.

— Az iskolák kapcsán léptünk egyet. Éspedig már jó „húzásnak” minősíthető, hogy a 3-as iskolát integrálta a Nagykárolyi Elméleti Líceum. A meggyőződésem az, hogy ezt folytatni is kell. Ugyanakkor ehhez a folyamathoz partnerek is kellenek, valamint több megértés az iskolák, a tanárok részéről. Remélem, nem kell újra hangsúlyoznom, hogy az iskolaegyesítéseket nem azért szorgalmazzuk, mert ki szeretnénk „tolni” a tanárokkal vagy másokkal, hanem azért, mert ez szükséges. Először is azért, hogy a gyerekeknek meg a szülőknek legyen jobb. Azzal, hogy egy nagyobb oktatási intézményt hozunk létre, senki sem kerül az utcára, ezzel szemben egy nagyobb iskolának esélye van a további fejlődésre. Másrészt sokan elfelejtik, hogy húsz évvel ezelőtt kétszer ennyi gyerek volt a nagykárolyi iskolákban. Most feleannyi van, de nekünk nem siránkozni kell, hanem valamit kezdeni a helyzettel. Ugyanakkor erőltetni sem szabad az egyesítést, meg kell várni, amíg a helyzet kiforrja magát.

— A kulturális élet…

— Annak kapcsán el kell mondanom, hogy kívánatos lenne, ha a nagykárolyi intellektuelek aktívabbak lennének. Mondanék egy egyszerű példát: január 27-én lesz Ady Endre halálának századik évfordulója. Ugyanabban az időszakban született Fényi Pista bácsi. Nem összehasonlítani akarom őket, de úgy érzem, hogy ezekre az évfordulókra helyi szinten is oda kell(ene) figyelni. Nem mondom, hogy nem idegesített, nem szomorított el, amikor a Nagykárolyban zajló Kaffka-megemlékezésre nem jöttek el a nagykárolyi értelmiségiek. Ugyanakkor ez sok mindennel magyarázható. Éppen ezért kérem, hogy keressenek meg, adjanak ötleteket, legyenek aktívabbak.

— Nehéz, kihívásokkal teli év vár ránk…

— Sohasem volt könnyű. Muszáj Kelemen Hunort idéznem: mi nem szeretjük ezt a mostani román kormányt, mert nagyon gyengén muzsikál, de nem látni az alternatívát. Nagy gondok vannak Európa és Románia szintjén is. Mármint a politika háza táján. De mi már megszoktuk, én csinálom a dolgomat, és igyekszem, amennyire csak lehet, függetleníteni a várost a nagypolitikától. És ezért is pályázunk. Hála a Jóistennek az európai uniós pályázatokba nem nagyon tudnak beleszólni. Valahogy ez az egész függetlenítette magát a politikától. Ezért indultunk el ezen az úton, hogy itt fejlesztünk. És úgy tűnik, hogy jól döntöttünk annak idején. Nekünk már van egy csapatunk, ki merem jelenteni, hogy a megyében a legjobb. Tehát van mire alapoznunk. Vannak a célkitűzéseink, és azokat hozzáalakítjuk a lehetőségekhez. Nem attól félek, hogy nehéz lesz. Ugyanakkor az igaz, hogy nehezen haladhatunk, mert évről évre nő a bürokrácia. Nehéz a kollégáimat rábírni arra, hogy dolgozzanak. Ezt ki kell mondani, még ha haragszanak is érte. Sok ok miatt alakult ez így. Például félnek. Ugyanakkor — aminek örülhetünk — a fizetések végre nem rosszak a városházán. A lényeg, hogy remélem, az ünnepek alatt sikerült kipihenni magunkat, és mától, a jövő héttől optimistán vághatunk neki az új évnek. Visszatérve: ez nem úgy működik, hogy nehéz vagy könnyű. Ha nekem ez a dolgom, akkor ezt kell csinálni. Most például van egy olyan helyzet, amit bűn lenne nem kihasználni. Kétszázalékos önrésszel lehet pályázni. Ha még hozzátesszük az öt-hat százaléknyi egyéb költségeket is, akkor is egyértelmű az egyenlet: ilyen olcsón pénzt soha sem kapott a város.

— Ezek szerint jó véleménye van az Európai Unióról?

— Nem szeretem az Európai Uniót, de belátom, hogy jobb nincs. Éppen ezért már most buzdítanám a nagykárolyiakat, hogy a májusi európai uniós választás alkalmával szavazzanak. Winston Churchill a demokráciára vonatkozó gondolatára hivatkozom, miszerint amíg nem tudunk jobbat, ezt kell működtetnünk. Nekünk is így kell hozzáállnunk az EU-hoz. Vicsorogva vagy sokszor talán még utálkozva is, de el kell mennünk. Mondjuk ki azt is, hogy azért, hogy minél több „embere” legyen ott Orbán Viktornak. Ha mi az RMDSZ jelöltjeire szavazunk, és ketten vagy adja Isten, hárman lesznek ott, azzal is erősebb lesz az Orbán-féle csoport.

Amúgy nemsokára újból leülünk Csűry püspök úrral és Tolnay István esperes úrral. Megnézzük, hogy mikorra tudjuk befejezni az új nagykárolyi református templomot. Talán május közepére befejeződhetnek a munkálatok. Akkor közösen el akarjuk hívni Orbán Viktor miniszterelnök urat. Azért lenne nagyon jó, ha el tudna jönni a magyar miniszterelnök, mert ezzel újabb lendületet kapna Partium. És arról is beszélni kell, hogy az ő támogatottsága nekünk fontos. Megtisztelő lenne Nagykárolynak a látogatása.

Megyeri Tamás Róbert