Te is próbáltad utánozni a „kort”, megszokni, hogy kötődések nélkül is lehet élni, lebegni a bizonytalanságban. Igyekeztél legyőzni magadban a helyhez való kötődés igényét, a fix pontot, melyről felborítható a világ. Pedig a hely eddig az „otthont” jelentette. A „hely”, amihez érzelmileg kötődtél, ami meghatározta identitásodat, hangulatodat. „Otthon” volt ez a „hely”, ami visszavezetett a múltba, amíg a „kor” a maga furfangos eszközeivel nem vetette el a múltat, nem szakította el a gyökereket. A „hely” volt az „otthon”, ezt birtokoltad, itt alakult ki világlátásod, gondolkodásmódod, amíg a „kor” el nem hozta, hogy a múlt elmaradt. Már nincs „otthonérzés”, nem kötődsz házhoz, tájhoz, és a személyhez való kötődés igénye is megszűnik. Mégis gyakran azt tapasztalod, hogy az otthonteremtés szándéka — a „kor” igényeinek megfelelően — létezik, csak egészen másként. Te is szeretnél jobban élni, sokszor tervezel, vágyakozol, s mint nagyon sokan, te is menni akarsz. Figyeled, tanulmányozod, hogyan próbálnak mások otthont teremteni, mit tesznek mások, hogy otthon érezzék magukat, mit tesznek a virtuális világ gyermekei, hogy otthonra találjanak itt vagy bárhol a nagyvilágban.

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” — írja Tamási Áron. Az otthonteremtés, a személyhez való kötődés az ember legbensőbb, alapvető igénye. Otthon lehetsz csak igazán önmagad, kötődve „hely”-hez és személyhez. Otthon, ahol emlékek születnek és megmaradnak. Gyökerek fogannak meg, ágak lomboznak. Szellemi kincsek halmozódnak és válnak örökséggé. Mindez csak otthon lehetséges.

Te is azt hitted, hogy ami másoknak jó, az neked is, és ami másoknak rossz, azt neked sikerül elkerülni. A kötődés a helyhez, az emberekhez lehet mérce: kötődsz vagy sem, és ha igen, akkor kihez. A virtuális világ gyermekei számára a kötődések plusz tehernek tűnnek mindaddig, amíg fel nem ismerik, hogy valóban csak egy fix pont az, ami biztonságot ad, gyökereket, amelyből lombok fakadnak.

Te is próbálod utánozni azokat, akik sikeresek, akik tudnak időben lépni, előre haladni és a „kor” igényeinek megfelelően célba érni. Sokszor tudattalanul, érzéstelenül otthonra találni, mert ez a cél: az otthonérzés felismerése a virtuális világban, még akkor is otthon, ha a hely nem a tied.

Elek György