A magyar válogatott egyértelmű fölénybe játszott San Marino vendégeként, és szűk negyedóra alatt a vezetést is sikerült megszerezni: egy kényszerítőzés után a 16-os bal oldalán betörő Sallai Rolandot hátulról buktatták, a megítélt büntetőt Szalai Ádám a kapu bal oldalába lőtte (0–1). Az előnyt hamar megnyugtatóvá tehette volna Sallai: szabadrúgását kézzel blokkolták a büntetőterületen, a 11-esét pedig a hazai kapus hárította a 20. percben. A szünetig hátralévő időben ugyan teljesen beszorult San Marino csapata, de a betömörülő védekezésén nem igazán talált rést a magyar csapat.
Fordulás után veszélyesebbé vált a magyar csapat, de a befejezések többségébe továbbra is hiba csúszott. A meccset végleg eldöntő második gólt aztán Sallai szerezte: Botka Endre jobb oldali beadását követően Sallai az ötös bal sarkától a kapus felett fejelt a kapuba (0–2). A végeredményt a magyarok harmadik 11-eséből Nikolics Nemanja állította be.
Marco Rossi együttese immár nyolc találkozó óta veretlen, a csoportban pedig a lengyelekkel holtversenyben a második helyen állnak. Szerdán Andorra vendégei lesznek a magyarok, de ezen a találkozón már biztos nem lesznek ott Gulácsi Péter, Willi Orbán és Sallai Roland, ők egy megállapodás értelmében visszatérnek a Leipzighez, illetve a Freiburghoz.
Korai gól döntött
A románok az észak-macedónok elleni siker után maradtak Bukarestbe, és Németországot fogadták. A vendégek nagy elánnal kezdtek, és végig óriási fölényben játszottak. Az a tény, hogy a találkozó végén csak 1–0-s állást mutatott az eredményjelző, az Florin Niţă érdeme volt, hiszen a Sparta Praha légiósa óriási formában védett.
A német győzelmet egy korai gól hozta meg: Antonio Rüdiger felívelése után Kai Havertz középre tette a labdát, amelyet Serge Gnabry közelről a kapuba passzolt (0–1). A folytatásban is fölényben játszottak a vendégek, több helyzetet is kialakítottak, újabb gól azonban nem született.
Igaz, a meccs vége előtt George Pușcaș és Nicolae Stanciu lábában maradt ott az egyenlítő találat, viszont a mérkőzés képét tekintve kétség ne férhet hozzá, hogy ez a három pont Joachim Löw szövetségi kapitány legényeit illete meg.
Mirel Rădoi szövetségi kapitány együttesének viszont még lehet egy „dobása”: szerdán Jerevánban Örményország ellen játszanak a harmadik forduló mérkőzésén. Igaz, a házigazdák alaposan felszívhatták magukat, miután nagy meglepetésre legyőzték Izlandot. Ez előrevetiti, hogy a románoknak sem lesz egyszerű dolguk az örmények otthonában.
A szerda esti Andorra – Magyarország az M4 Sport, az Örményország – Románia találkozót pedig a Pro Tv fogja közvetíteni.
VB-SELEJTEZŐK, 2. FORDULÓ
I-csoport
San Marino – Magyarország 0–3 (0–1)
G.: Szalai Á. 13. (11-esből), Sallai 71., Nikolics 88. (11-esből)
Albánia – Anglia 0–2 (0–1)
G.: Kane 38., Mount 63.
Lengyelország – Andorra 3–0 (1–0)
G.: Lewandowski 30., 55., Swiderski 88.
1. Anglia 2 2 0 0 7–0 6
2. Lengyelország 2 1 1 0 6–3 4
3. Magyarország 2 1 1 0 6–3 4
4. Albánia 2 1 0 1 1–2 3
5. Andorra 2 0 0 2 0–4 0
6. San Marino 2 0 0 2 0–8 0
J-csoport
Románia – Németország 0–1 (0–1)
G.: Gnabry 17.
Örményország – Izland 2–0 (0–0)
G.: Barszegjan 53., Bajramjan 74.
Észak-Macedónia – Liechtenstein 5–0 (1–0)
G.: Bardi 7., Trajkovszki 51., 54., Elmasz 62., Nesztorovszki 82. (11-esből)
1. Németország 2 2 0 0 4–0 6
2. Örményország 2 2 0 0 3–0 6
3. Észak-Macedónia 2 1 0 1 7–3 3
4. Románia 2 1 0 1 3–3 3
5. Izland 2 0 0 2 0–5 0
6. Liechtenstein 2 0 0 2 0–6 0
B-csoport
Koszovó – Svédország 0–3
Grúzia – Spanyolország 1–2
Az állás: Svédország 6 pont/2 mérkőzés, Spanyolország 4/2, Görögország 1/1, Grúzia 0/2 (1–3), Koszovó 0/1 (0–3).
C-csoport
Svájc – Litvánia 1–0
Bulgária – Olaszország 0–2
Az állás: Olaszország 6 pont/2 mérkőzés (4–0), Svájc 6/2 (4–1), Litvánia 0/1 (0–1), Észak-Írország 0/1 (0–2), Bulgária 0/2 (1–5).
D-csoport
Kazahsztán – Franciaország 0–2
Ukrajna – Finnország 1–1
Az állás: Franciaország 4 pont/2 mérkőzés, Finnország 2/2 (3–3), Ukrajna 2/2 (2–2), Bosznia-Hercegovina 1/1, Kazahsztán 0/1.
F-csoport
Dánia – Moldova 8–0
Izrael – Skócia 1–1
Ausztria – Feröer-szigetek 3–1
Az állás: Dánia 6 pont, Ausztria 4, Skócia 2, Feröer 1 (2–4), Izrael 1 (1–3), Moldova 1 (1–9).