Belföld

Kötelező bolti POS-terminálok?

2016.03.31 - 18:30

A bankárlobbi elvárásait követve a készpénzfelvételre alkalmas bankautomaták kihelyezése helyett bolti kártyás terminálok telepítésével könnyítenék meg a vásárlást a törvényhozók.

 

Nincs megfelelő számú, készpénzfelvételre alkalmas bankautomata a romániai településeken, illetve a bankkártyával történő — és jól ellenőrizhető —, számláról számlára történő tranzakciók száma és az így mozgó pénzösszegek aránya sem alakul úgy, ahogy azt a pénzügyminisztérium szeretné, ezért a megszorítás mellett döntenének. Jövő évtől minden kereskedelmi tevékenységet folytató cég számára kötelezővé tennék a bankkártyával történő fizetést lehetővé tevő POS-terminálok telepítését, illetve a tervezet egy másik verziója szerint azon cégek számára lenne kötelező a vásárlók rendelkezésére bocsátani a kártyás fizetési lehetőséget, amelyek éves forgalma meghaladja a negyvennégyezer lejt. A tervezetben az azt előterjesztő harminckét honatya azzal indokolja a lépés megtételének szükségességét, hogy sok vásárló marad hoppon, ha nincs készpénze, és ezzel egyrészt a kereskedőknek tesznek rosszat, mert ezeknek nincs bevételük, másrészt az államkasszának, mert nincs pénzmozgás, így nincs ÁFA-befizetés sem. A cégek, főleg a kiskereskedelmi egységet üzemeltetők, nem örülnek a tervezetnek, hiszen a POS-terminálok üzemeltetése többletkiadást jelent számukra, a bankok a bankkártyával történő fizetések után 1–3 százalékos jutalékot számítanak fel a maguk részére.

Princz Csaba