Nagykároly

Koszorúzás és főhajtás Ady előtt

2012.11.22 - 18:56

Két nagykárolyi tanintézményben is megemlékeztek Ady Endre születésének 135. évfordulójáról.

 

„Nem leszek a szürkék hegedőse” — írta, vallotta Ady az Új vizeken járok című versében. S valóban, alakja nem tűnt el a szürkeségben, hiszen mind a mai napig egyik legmeghatározóbb, legvitatottabb alakja ő a magyar irodalomnak. Születésének évfordulója alkalmából Nagykároly két tanintézményében is emlékeztek a költőre, az 1-es Számú Általános Iskola dísztermében még délelőtt, az intézmény V—VIII. osztályos tanulói műsorának keretében. A diákok Ady-verseket és -prózát olvastak fel. A műsorra Belényi Andrea és Murvai Hajnalka magyartanárok készítették fel őket. Az előadás előtti köszöntőjében Belényi Andrea hangsúlyozta: azért is fontos ez az ünnepség, mert bár Ady életműve még nem képezi az V—VIII. osztályos tananyag szerves részét, az az érdek, hogy a gyerekek mihamarabb megismerkedjenek a költővel, íróval. Délben a Nagykárolyi Városi Könyvtár munkatársa, Maurer Emese szervezett emlékező műsort, melyen részt vettek a Josephus Calasantius Római Katolikus Líceum X. A osztályos tanulói, Kiss Hajnalka magyartanárnő irányításával. A vetítéssel egybekötött ismertető keretében Ady életpályájának főbb állomásait, személyiségformálódásának néhány mozzanatát láthatták-hallhatták a tanulók, akik közül néhányan az előadást követően elmondták személyes élményeiket Ady-olvasmányaikkal kapcsolatban.

A papírra vetett gondolatok felolvasása után a résztvevők a költő nagykárolyi tanulmányainak egykori helyszínéhez, a mai Josephus Calasantius Római Katolikus Líceum, akkori Piarista Gimnázium épületéhez vonultak. Itt emléktábla jelzi: valamikor ebben az épületben tanult Ady Endre. S bár Ady nem emlékezik vissza túl szépen Nagykárolyra, a helybeliek számára igenis fontos, hogy városuk állomása volt Ady színes és tartalmas életének.

Az emléktáblánál a könyvtár, a líceum és a Kaffka Margit Művelődési Társaság (KMMT) képviseletében helyeztek el koszorúkat a résztvevők — utóbbi művelődési társaságot Sróth Ödön képviselte. Kérdésünkre válaszolva elmondta, a KMMT jövőre Ady padon ülő, életnagyságú gránitszobrát készül elkészíttetni s kihelyeztetni a város szoborparkjába.