Iskolánk, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum hagyományai szerint a karácsonyi vásáron gyűjtött összeggel olyan gyerekeket, fiatalokat vagy időseket támogat, akiket az élet az átlagosnál nehezebb próbák elé állít. Idén, a december 19-én rendezett vásáron a nagykárolyi piarista nővérek által működtetett Celestina anya Oázis gyermekotthon lakóinak nyújtottunk közösen segítséget.
A gyermekotthon képviseletében Bori nővért és munkatársát, valamint az otthon nyolc lakóját is üdvözölhettük jótékonysági rendezvényünkön, amelyen a Hám János Líceum diákjai által nagy szeretettel készített kézműves termékeket vásárolhatták meg a szülők, diákok és minden lelkes támogató.
A vásár jó hangulatához hozzájárult a szatmárnémeti polgármesteri hivatal nagylelkű támogatása, a fényfestés, amit külön köszönünk. Ezúton mondunk köszönetet a polaroid fotózás lehetőségéért is, az iskola szülőbizottságának aktív részvételéért, a Hám DT tagjainak lelkes szervezői munkájáért, a díszítésért, a hangosításért, fotózásért, filmezésért és a meglepetésprodukcióért. Köszönet továbbá a szülőknek, hogy kézügyességükkel, cukrásztudományukkal, sátrakkal, a fénytechnikával, az árusításba való bekapcsolódással és a pénzügyek kezelésével segítették karácsonyi vásárunkat.
Öröm számunkra, hogy ismét számíthattunk közösségünkre, így az osztályfőnökök, tanárok-tanítók, diákok és szülők önzetlen összefogásának eredményeként 26.867 lejjel segíthetjük a gyermekotthont.
Ádámkó István Csaba
Igazgató