Szatmárnémeti

Körvonalazódó igazgatói versenyvizsga

2021.08.12 - 09:40

Eddig nem látott jelenség előtt áll a hazai oktatási rendszer, hiszen augusztus 31-ével bezárólag minden vezető beosztásban levő tanügyi munkatárs — főtanfelügyelő, helyettes főtanfelügyelő, szaktanfelügyelők, az oktatási intézmények igazgatói, aligazgatói — mandátuma lejár, így teljesen bizonytalan, hogy szeptember elsejétől kik vezetik majd a tanintézményeket, mivel az igazgatói, aligazgatói versenyvizsgákat csak a következő tanév első félévében rendezik meg, és az új kinevezések december 20. és 22. között lesznek kihirdetve. Szatmár megyében a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség által közzétett információkból kiderül, hogy 126 iskola és óvoda élére keresnek igazgatókat, illetve 53-nak az élére aligazgatót is. Ezenkívül a Szatmárnémeti Gyermekpalota, a Nagykárolyi Gyermekpalota, a Szatmár Megyei Nevelésügyi Erőforrás- és Tanácsadó Központ, illetve a Kiválósági Központ igazgatói tisztségeire is kiírják a versenyvizsgát.
Az iskolaigazgatók idei versenyvizsgáján első alkalommal a magánszférában tevékenykedő humánerőforrás-szakemberek is jelen lesznek a vizsgáztató bizottságokban az állásinterjúkon, jelentette ki Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. A Realitatea Plus műsorában Cîmpeanu elmondta, hogy október 15-én kerül sor az írásbeli vizsgára, amelyen legalább 7-es osztályzatot kell elérni ahhoz, hogy a következő szakaszban lebonyolításra kerülő interjúkon részt vehessenek a jelentkezők, írta az Agerpres. Ez lesz az első alkalom, hogy ezeket a vizsgainterjúkat a magánszférával partnerségben tartja meg a minisztérium, pontosabban a nagy magánvállalatok humánerőforrás-szakembereket küldenek ki a vizsgáztató bizottságokba, munkájukat segíteni. Minden bizottságban jelen lesz ugyanakkor a tanfelügyelőség, illetve a helyi önkormányzat képviselője, valamint az iskola tanári közösségéből titkos szavazás útján kiválasztott megbízottak, mutatott rá az oktatási miniszter. Cîmpeanu azon a véleményen van, hogy „aki meg van szokva azzal, hogy egy nagyvállalatnál munkaerőt toborozzon, jó munkát fog végezni az iskolaigazgatók toborzása esetében is”.

Hivatalossá vált metodológia

Időközben az igazgatói tisztségek elfoglalására kiírt versenyvizsga metodológiája augusztus 6-án megjelent a Hivatalos Közlönyben. Ebből kiderül, hogy az igazgatói, aligazgatói versenyvizsga procedúrája szeptember 14-én kezdődik a szabad posztok meghirdetésével és a bibliográfia közzétételével. Az írásbeli vizsgára országos viszonylatban október 15-én kerül sor. A versenyvizsgán részt vevők listáját legkésőbb október 7-én hozzák nyilvánosságra. Az írásbeli vizsga maximum 120 perces lesz, és egy 50 tételes standard tesztből áll, minden kérdésre egy helyes válasz van. A helyes válaszok két pontot érnek, így maximálisan 100 pontot lehet majd elérni. Ahhoz, hogy a vizsgázók továbbjussanak a szóbeli szakaszra, legalább 7-es osztályzatot kell kapjanak, azaz legalább 70 pontot kell összegyűjtsenek. Az írásbeli során a kognitív képességeket és a menedzsment-, illetve vezetői kompetenciákat mérik fel. A szóbeli interjúkra november 15. és december 8. között kerül sor. Az interjú időtartama 60 perc minden jelentkező esetén, és bizonyos szituációk esetén a jelentkező problémamegoldó képességét mérik fel, arra az oktatási intézményre vonatkoztatva, melynek vezetői tisztségére jelentkezik, illetve a digitális kompetenciákat is felmérik a számítógép-használat szempontjából. Ezenkívül a tanintézmény fejlesztési stratégiáját is be kell mutassa a jelentkező a vizsgabizottságnak, mely nem lehet több öt oldalnál. A szóbeli vizsgán 1-től 10-ig pontozzák majd a jelentkezőket, és legalább 7-es osztályzatot kell kapjanak, hogy esélyük legyen az igazgatói tisztséget betölteni. A végleges vizsgajegy a szóbeli és írásbeli jegyek átlagából alakul ki. A metodológiában ugyanakkor arra külön kitérnek, hogy azokban a tanintézményekben, ahol kisebbségi oktatás zajlik, a vizsgázóknak ismerniük kel az adott kisebbség nyelvét. Az igazgatók, aligazgatók kinevezéseiről szóló határozatokat december 20. és 22. között állítják majd ki, derül ki a hivatalos dokumentumból.


Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Bölcsődei, napközis és iskolai tanévkezdés Lázáriban

Mintegy félezer gyerek számára kezdődött meg a tanításii év hétfő reggel.
Szatmárnémeti

Jöhet az iskolabútorzat!

Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester aláírta az iskolák új bútorzattal való felszereléséről szóló szerződést.
Belföld

Ősztől már hétfajta ösztöndíj lesz

A 2024/2025-ös tanévben már 7 különböző ösztöndíjban részesülhetnek a romániai diákok.