Vidék

Kórustalálkozó Tamásváralján

2019.06.18 - 10:14

A Szatmári Református Egyházmegye soron következő kórustalálkozóját a hagyomány szerint Szentháromság vasárnap délután tartották meg, ezúttal a Tamásváralja református eklézsiája adott otthont a seregszemlén megjelent nyolc kórusnak, tájékoztatott Higyed Gyöngyi egyházmegyei zenei előadó.

A találkozón meghívottként részt vett a kárpátaljai Szőlősgyula Református Egyházközség kórusa, a Szatmári Református Egyházmegye Lelkipásztorkórusa, a vetési egyházközségből két kórus, a patóházi, szárazberki, mikolai egyházközségek kórusai, valamint a Szatmár-Láncos Református Egyházközség Egyesített Kórusa.

A házigazda lelkipásztor, Szatmári Elemér köszöntését követően nt. Laskóti Zoltán szőlősgyulai lelkipásztor igehirdetése biztatta a gyülekezetet a friss forrásvízből merítésre, melynek igei forrása a 42. Zsoltár volt. Ezt követően Higyed Gyöngyi, a Szatmári Református Egyházmegye zenei előadója, főszervező köszöntötte a megjelenteket, és közös énekléssel nyitotta meg a kórustalálkozót.

A közös ének, a találkozó mottója, a 37. Zsoltár 5. verse, miszerint „Az Úrra hagyjad utad”, közel 200 torokból csendült fel. Ezt követően a lelkipásztorkórus egy Maróthi György által jegyzett temetési énekkel emlékezett meg a tavaly még szolgáló, de időközben elhunyt Orosz Márta tanár-karnagyról, aki hosszan szolgálta a református éneklés ügyét. Ezután sorra énekeltek a kórusok.

A karnagyok emléklapot és egy Csomasz Tóth Kálmán által összeállított, többszólamú kiadványt vehettek át Higyed Gyöngyi zenei előadótól, Szatmári Elemér házigazdától pedig egy-egy csokor virágot. A kórustagok és a részt vevő gyülekezet tagjai ez alkalomra készített könyvjelzőkkel gazdagodtak. Ezt követően a résztvevők szeretetvendégségen vettek részt a Tamásváraljai Református Egyházközség ez alkalommal felszentelt gyülekezeti termében, amelyet a magyar kormány hathatós támogatásával hoztak tető alá.