Vidék

Korszerű bölcsőde Avasfelsőfaluban

60 férőhelyes, korszerű bölcsődeépületet adtak át tegnap Avasfelsőfaluban (Fotó: Avasfelsőfalui Polgármesteri Hivatal)
2022.03.17 - 11:00
Korszerű, 60 férőhelyes bölcsődét adtak át Avasfelsőfaluban szerdán, amely modern berendezésekkel lett felszerelve, ezáltal minőségi korai oktatást nyújthat a kisdedeknek.

A 965 négyzetméteres bölcsőde az egykori 2-es számú iskola épületének helyére épült, s négy hálóból, két játszószobából, gyerekeknek szóló mellékhelyiségből, konyhából, raktárhelyiségből, egészségügyi szobából stb. áll. A bölcsőde napokon belül 60, három évnél kisebb gyerek befogadására lesz alkalmas. 
Az átadási ünnepségen Aurelia Fedorca polgármester elmondta, hogy 30 év után az első bölcsődét adják át Avasfelsőfaluban, az első olyan kisdedóvót, amely megfelel a jelen előírásainak, mind a belső terek elrendezése, mind a felszereltség, mind pedig a külső elrendezés szempontjából. „Nagyon örülök, hogy sikerül egy olyan oktatási teret biztosítani a gyerekeknek, amely megfelel a jelen követelményeinek, és ugyanakkor a komfort mellett a biztonságra is figyelhetünk. A városunkban élő szülők által rég várt beruházás ez, s a bölcsőde segítségükre lesz mindazoknak, akik visszatérnek a gyereknevelési szabadság után dolgozni, hiszen lesz kire bízzák csemetéiket. Egy olyan hely, ahol városunk legkisebb lakói barátságos környezetben fedezhetik fel a világot, barátságos és védő környezetben” — nyilatkozta Aurelia Fedorca. 

A beruházás értéke 3,826 millió lej volt áfával, melyet a Településfejlesztési Program (PNDL) keretében finanszíroztak, a helyi önkormányzat hozzájárulásával, amelyből 3,3 millió lej a konkrét építkezési munkálatot jelentette, 526 000 lej pedig a felszerelések megvásárlását. A bölcsőde megnyitása által 30 új munkahely is létesül a városban. Ezenkívül egy most zajló, 2,7 millió lejes költségvetésű POCU-projekt keretében vásárolják meg az ágymatracakot, ágyneműket, különböző felszereléseket, az IT-eszközöket, kültéri játszóelemeket, fejlesztő játékokat, ugyanakkor a bölcsőde alkalmazottai is részt vesznek majd szakmai képzéseken a jobb szolgáltatás biztosítása érdekében. Ezen projekt kifutási ideje 30 hónap.A 965 négyzetméteres bölcsőde az egykori 2-es számú iskola épületének helyére épült, s négy hálóból, két játszószobából, gyerekeknek szóló mellékhelyiségből, konyhából, raktárhelyiségből, egészségügyi szobából stb. áll. A bölcsőde napokon belül 60, három évnél kisebb gyerek befogadására lesz alkalmas. 

Az átadási ünnepségen Aurelia Fedorca polgármester elmondta, hogy 30 év után az első bölcsődét adják át Avasfelsőfaluban, az első olyan kisdedóvót, amely megfelel a jelen előírásainak, mind a belső terek elrendezése, mind a felszereltség, mind pedig a külső elrendezés szempontjából. „Nagyon örülök, hogy sikerül egy olyan oktatási teret biztosítani a gyerekeknek, amely megfelel a jelen követelményeinek, és ugyanakkor a komfort mellett a biztonságra is figyelhetünk. A városunkban élő szülők által rég várt beruházás ez, s a bölcsőde segítségükre lesz mindazoknak, akik visszatérnek a gyereknevelési szabadság után dolgozni, hiszen lesz kire bízzák csemetéiket. Egy olyan hely, ahol városunk legkisebb lakói barátságos környezetben fedezhetik fel a világot, barátságos és védő környezetben” — nyilatkozta Aurelia Fedorca. 
A beruházás értéke 3,826 millió lej volt áfával, melyet a Településfejlesztési Program (PNDL) keretében finanszíroztak, a helyi önkormányzat hozzájárulásával, amelyből 3,3 millió lej a konkrét építkezési munkálatot jelentette, 526 000 lej pedig a felszerelések megvásárlását. A bölcsőde megnyitása által 30 új munkahely is létesül a városban. Ezenkívül egy most zajló, 2,7 millió lejes költségvetésű POCU-projekt keretében vásárolják meg az ágymatracakot, ágyneműket, különböző felszereléseket, az IT-eszközöket, kültéri játszóelemeket, fejlesztő játékokat, ugyanakkor a bölcsőde alkalmazottai is részt vesznek majd szakmai képzéseken a jobb szolgáltatás biztosítása érdekében. Ezen projekt kifutási ideje 30 hónap.

Sógor Beáta