Sport

Körrekord-döntésre számítanak Spielbergben

2016.07.02 - 06:04

A Forma–1-es világbajnokság kilencedik versenyhétvégét rendezik meg Ausztriában. Dietrich Mateschitz által birtokolt pályát újraaszfaltozták és a Pirelli is olyan gumikeverékeket választott erre a hétvégére, amellyel 13 éves körrekord dőlhet meg.

A Mercedes Forma–1-es csapata két héttel ezelőtt, Bakuban állva hagyta az ellenfeleit, akik azonban biztosak benne, hogy a szokásosnál jóval nagyobb lemaradásuk csak kivételes eset volt. A világbajnoki küzdelem ezen a hétvégén Ausztriában folytatódik, az újraaszfaltozott spielbergi pályán a körrekord is megdőlhet.

A Mercedes azerbajdzsáni főlényéhez valószínűleg több tényező is hozzájárult: segíthette őket a versenynaptár leghosszabb, több mint 2 kilométer hosszú egyenese, a gumikkal is jobban bántak, mint a riválisaik, ráadásul a Ferrari a saját bevallása szerint is elrontotta a beállításokat a mérnökök számára komoly kihívást jelentő bakui pályán. Az olaszok arra számítanak, hogy Ausztriában ismét megszorongathatják a Mercedest, és továbbra is kitartanak amellett, hogy a németek hibáit kihasználva még sokáig életben tudják tartani a bajnoki reményeiket.

A német istálló az idén is uralja a mezőnyt, Lewis Hamilton és Nico Rosberg között azonban csak elvétve alakul ki igazi küzdelem a pályán, mert a megszokottnál több problémával kell szembenézniük az idei versenyeken, és az egyikük általában már a futam elején lemondhat a győzelemről. A peches idénykezdet után Hamilton a Monacói és a Kanadai Nagydíjat megnyerte, Azerbajdzsánban viszont az időmérős hibája és a rossz motorbeállítása miatt végig küszködött, és csak az 5. helyen ért célba. Rosberg rajt-cél győzelmet aratott a pole pozícióból, és 9-ről 24 pontra növelte az előnyét a világbajnokságban. Az elmúlt két évben ráadásul ő diadalmaskodott Ausztriában, de az eddigi futamok alapján idén szinte lehetetlen megmondani, hogy a Mercedes melyik versenyzője esélyesebb egy-egy nagydíj előtt.

A Red Bullnál elismerik, hogy a spielbergi pálya sem fekszik az autójuknak, de a bakui szereplésnél ők is jobbra számítanak. Pedig az energiaital-gyártók hazai pályára érkeztek, ugyanis a Zeltweg melletti faluhoz, Spielberghez tartozó pályát 2008-ban a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz felvásárolta, és ennek köszönhetően a ring teljes körű felújításon esett át.

A Red Bull Ringet az idei versenyre teljesen újraaszfaltozták, a simább felületen pedig a Pirelli szerint egyértelműen gyorsulni fognak az autók. A hétvégén ráadásul a három leglágyabb keverékű abroncsot – az ultralágy, a szuperlágy és a lágy gumikat – lehet majd bevetni, ami szintén a köridők javulásához vezethet. Az eddigi leggyorsabb kört Michael Schumacher futotta ezen a pályán, az ideje 1:07.908 volt a 2003-as időmérőn. A Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery biztos benne, hogy ez a rekord megdőlhet a hétvégén.

Az osztrák pálya az átlagosnál kevésbé viseli meg az abroncsokat. A legnépszerűbb választásnak egyértelműen a gyors, emellett az eddigi tapasztalatok alapján meglepően tartós ultralágy gumi bizonyult, az összes istálló ebből kérte a legtöbbet. A Ferrari és a Renault bízik leginkább a lila jelzésű abroncsban, ők versenyzőnként 9 szettet rendeltek belőle, miközben a Mercedes 8, a Red Bull pedig 7 garnitúrával is beérte. A Mercedes-pilóták döntése között némi különbséget fedezhetünk fel: az ultralágy keverékből ugyanannyit kapnak, de Hamilton egy szettel többet kért a lágy gumikból, amelyek itt a legkeményebb abroncsnak számítanak.

Egy másik tényező, ami befolyásolhatja az eredmény alakulását, a változékony időjárás. A hétvégére alapvetően napos, 25 Celsius fok körüli hőmérsékletet jósolnak, de az előrejelzések alapján egyik nap sem zárható ki, hogy napközben eláztatja a pályát egy-egy nyári zápor.

Közvetítés

Forma-1-es világbajnokság, 9. versenyhétvége, Osztrák Nagydíj, Spielberg, szombat: 3 szabadedzés (12 óra, Digi Sport 1), időmérő edzés (15 óra, Digi Sport 1, M4 Sport). Vasárnap: futam (15 óra, Digi Sport 1, M4 Sport).

A vb állása

Pilóták

1

Nico Rosberg

német, Mercedes GP

141

2

Lewis Hamilton

brit, Mercedes GP

117

3

Sebastian Vettel

német, Scuderia Ferrari

96

4

Kimi Räikkönen

finn, Scuderia Ferrari

81

5

Daniel Ricciardo

ausztrál, Red Bull Racing

78

6

Max Verstappen

holland, Red Bull Racing

54*

7

Valtteri Bottas

finn, Williams

52

8

Sergio Pérez

mexikói, Force India

39

9

Felipe Massa

brazil, Williams

38

10

Danyiil Kvjat

orosz, Scuderia Toro Rosso

22*

11

Romain Grosjean

francia, Haas F1 Team

22

12

Nico Hülkenberg

német, Force India

20

13

Fernando Alonso

spanyol, McLaren-Honda

18

14

Carlos Sainz Jr.

spanyol, Scuderia Toro Rosso

18

15

Kevin Magnussen

dán, Renault

6

16

Jenson Button

brit, McLaren-Honda

5

17

Stoffel Vandoorne

holland, McLaren-Honda

1**

* Csapatot cserélt idény közben a két pilóta.

** Egy futamon állt rajthoz.

Csapatok

1

Mercedes

258

2

Scuderia Ferrari

177

3

Red Bull Racing

140

4

Williams

90

5

Force India

59

6

Scuderia Toro Rosso

32

7

McLaren-Honda

24

8

Haas F1 Team

22

9

Renault

6