Sport

Körössy Melissza itthon nyert

2015.12.07 - 12:06

Egy arany- és három bronzérem a Szatmárnémeti SK tőrvívóinak a mérlege a hazai rendezésű 1 Decembrie idényzáró nemzetközi tornán, amelyen három nap alatt majd’ 200 vívó lépett a pástra.

Egyetlen szatmári aranyérem született a hazai rendezésű 1 Decembrie nemzetközi tőrvívóverseny 38. kiírásán, ez is a három napos sorozat záró napján jött össze. A 13–14 éves lányok egyéni viadalában ugyanis a dobogó első fokára állhatott fel Körössy Melissza, miután a döntőben legyőzte az ukrán Maria Krivonost. Emellett még három bronzérmet hoztak össze Lengyel Éva, File Attila, Izsáki Arnold, Simona Surducan és Dan Șuta edző tanítványai. A magyarországi Fülöp Mihály Emléktorna elnevezésű sorozatban remekelő Teodora Șofran harmadik lett a 13–14 évesek, majd a 11–12 évesek viadalában is. A harmadik bronzérmet Tudor Surducan hozta, aki a vasárnapi záráson a 13–14 éves fiúk versenyében jutott a legjobb négy közé.

A várakozásoknak megfelelően egyébként népes mezőny gyűlt össze a Csipler Sándor Vívóteremben. A Szatmárnémeti SK, a Szatmár Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság és a Szatmárnémeti Fencing Egyesület által rendezett majd’ négy évtizedes múlttal rendelkező megmérettetésen (amelyet a kezdetekkor Előre Kupának neveztek el) az első nap, a 9–10 évesek küzdelmeiben 46 fiú és lány lépett pástra, akik több hazai klubtól, de Magyarországról, Szlovákiából, Ukrajnából és még Izraelből is érkeztek. A következő két napban is voltak a mezőnyben magyarországi, szlovákiai és ukrajnai sportolók, így szombaton a 11–12 évesek versenyében összesen 91, vasárnap, a 13–14 évesek viadalában összesen 81 vívó küzdött.

A 9-10 éveseknél Andreea Dincă (Balestra) és Bagdány Albert (Szigetszentmiklós) győztek, a 11–12 éveseknél Gabriel Pavel (CSTA) és Crina Popa (Balestra) állhattak a dobogó legfelső fokaira, míg a 13–14 éves fiúknál az ukrajnai Alexei Volodin bizonyult a legjobbnak.

A Szatmárnémeti SK vívóinak eredményei

9–10 éves lányok

8. hely Virág Diána, 10. Cristina Bud, 11. Carina Crehul; nem jutottak be a legjobb 16-ba: Maria Chiorean, Draveczki Patrícia, Draveczki Rebeka.

9–10 éves fiúk

6. Răzvan Nojea, 9. Matei Serghie, 12. Simon Márk, 13. Nicolas Pop; nem jutottak be a legjobb 16-ba: Mihai Cîmpean, Jáger Richárd, Teofil Boitor.

11–12 éveses lányok

3. Teodora Șofran, 12. Teodora Turdean; nem jutott be a legjobb 16-ba: Ruxandra Supuran.

11–12 éves fiúk

16. Răzvan Nojea 16; nem jutottak be a legjobb 16-ba: Gábor Énoch, Rés Márton, Gábor Dániel, Nicolas Pop, Matei Serchie.

13–14 éves lányok

1. Körössy Melissza, 3. Teodora Șofran, 11. Teodora Turdean, 14. Briana Silaghi; nem jutottak be a legjobb 16-ba: Cristina Anderco, Tamara Ulici, Figus Klaudia, Diana Șuta, Szabó Vivien.

13–15 éves fiúk

3. Tudor Surducan, 6. Fógel Márk; nem jutottak be a legjobb 16-ba: Găman Dávid, Gábor Énoch, Gábor Dániel, Lucas Serghie, Rés Márton.